Heti aktuális: futás és hulladékgyűjtés

Az idén is megrendezik a Szigliget Félmaratont, amelynek a verseny mellett érdekessége, hogy a szemetet szelektíven gyűjtik a szervezők, sőt a frissítős palack kupakjait sem dobják ki.

Futás

Szeptember 10., csütörtök – Szépjuhászné

Ingyenes hegyifutó technikai edzés lejtőn, emelkedőn egyaránt, de – Szabó Sándor hegyifutó, Allaga Tamás terepfutó és más ismert terepfutó kalauzolásával – meg lehet ismerkedni a futóbot helyes használatával, illetve sok egyéb, a terepfutásnál hasznos praktikával. Az eseményen legfeljebb százan vehetnek részt, ezért fontos, hogy idejében regisztráljon, aki szeretne ott lenni. Indulás 17:30-kor a Szépjuhászné elől.

 

Túrázás, evezés

Szeptember 11–13., péntek–vasárnap – Ipolytarnóc

Az idei túraszezon búcsúztatása Nógrádban. Jelentkezés a viaferrata weboldalán, ahol részletesebb információkat lehet kapni. A péntek esti találkozót követő napon délelőtt evezés az Ipoly-holtágban, kora délután pedig túra a Palóc „grand kanyonba”, mindkét program egyaránt másfél óra. Vasárnap délelőtt az ipolytarnóci geológiai parkban és a lombkorona tanösvényen lehet sétálni, túrázni. Szállás kétszemélyes faházakban, részvételi díj 17 500 forint, minimális létszám 20, maximális létszám 32 fő. További részletek a szervezőknél.

 

Kerékpározás

Szeptember 12., szombat – Siófok

Hatodik alkalommal rendezik meg a BringaMánia Tour de Balatont. Valamennyi túra a siófoki Újhelyi strandról indul, létszámlimit 3000 fő. Választható távok: Balaton XL (206 km) – teljes kör, Balaton L (168 km) – a nyugati medencét kerülő kihívás, Balaton M (78 km) – keleti félkör, Balaton S (30 km) – a családoknak, Balaton XS (6 km) – a legkisebbeknek. További információ és nevezés: www.tourdebalaton.hu weboldalon.

 

Túrázás

Szeptember 12., szombat – Szurdokpüspöki

A minden év április második szombatján sorra kerülő Mátrabérc Teljesítménytúrát ezúttal szeptemberben rendezik meg. A négy táv (15, 26, 36 és 55 kilométer) érdekessége, hogy a cél ugyanaz (Szurdokpüspöki), egyébként Galyatető, Kékestető és Sirok-Kőkútpuszta a kiindulási pont. Részletek a matraberc.hu weboldalon.

 

 

Futás

Szeptember 12., szombat – Balatonkenese

Az idén már a harmadik Kenese Futamot rendezik meg 7, 14 és 21 kilométeres távon, utóbbin váltóban is lehet indulni. Rajt 11 órakor a Vak Bottyán strandról, pályazárás a rajt után három órával. További részletek az esemény weboldalán.

 

Futás

Szeptember 12., szombat – Szigliget

Az ötödik Szigligeti Félmaratont rendezik meg változatlan helyszínen, változatlan útvonalon. Az eseményt a Tihanyi Félmaraton testvérének is nevezik. Rajt 9 órától, de nemcsak félmaratoni távot rendeznek, hanem 500 méteres gyerekfutamot is, illetve 6 és 9 kilométeres rövidebb versenyeket. A szelektív hulladékgyűjtés mellett a frissítős üveg kupakjait is gyűjtik a szervezők, s felajánlják olyan helyre, ahol hasznosítani lehet.

 

Túrázás

Szeptember 12., szombat – Királyrét

Erdőmerülés ősszel, különleges erdei piknikkel, tizennégy éves kor alatt azonban nem ajánlott. Gyülekező 11 és 11:30 között a Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont Hiúz Házának kertjében. Előzetes jelentkezés a program@erdomerules.hu e-mail címen vagy a 70/458-4070-es telefonszámon. Ajánlott felszerelés a túracipő, szükség esetén esőkabát. Felnőtteknek 7000, 14 és 18 év közöttieknek 5000 forint a részvételi díj, amely speciális erdei étkezést is tartalmaz.

 

Kajakozás

Szeptember 12–13., szombat–vasárnap – Érsekcsanád

A Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező gemenci ártérben lehet vízitúrázni. Találkozó 10 órakor a Rév csárda parkolójában, vízre szállás után a Gemenci-Holt-Duna-ágban vezet az út, majd délután átevezés a Rezéti-Holt-Duna-ágra. A túra díja 18 000 forint. További részletek itt, információ itt és itt.

 

Kerékpározás

Szeptember 13., vasárnap – Budapest

Kíváncsi, hol és hogyan gyártották a légszeszt? A túra során bepillantást nyerhet a magyar gázgyártás fellegvárába, annak hétköznapjaiba és ünnepeibe. Találkozási pont a III. kerületben lévő Sujtás utcai buszmegállónál, előzetes regisztráció ezen a felületen lehetséges. További részletek itt olvashatók.

 

Túrázás

Szeptember 13., vasárnap – Várpalota

A Thury-vár körül zajló építési munkálatok miatt az idén a Múzeumkert étterem előtt található területen lesz a rajt és a cél is a Vár-Palota Instant Kör elnevezésű túrán. Valamennyi távon (11, 26.5, 62 kilométer) legkorábban 8 órakor lehet rajtolni, s legkésőbb 21 óráig kell visszaérni. Regisztráció itt lehetséges.

 

Futás

Szeptember 13., vasárnap – Dorog

Családi futónap a dorogi Otthon téren, a Dorogi Futókör szervezésében. A rendezvényen legfeljebb ötvenen vehetnek részt. Regisztráció 9:30-tól, majd 10:15-től 7 kilométeres városfutás a Kálváriára, majd közös nyújtás és ebéd. Délután előadások az egészséges táplálkozásról és a futás alaptechnikáiról, illetve beszélgetések fogyásról, családanyás futásról. A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Túrázás

Szeptember 13., vasárnap – Zebegény

Indián nyárban reménykedők túrája 12 kilométeren, találkozó 9 órakor a zebegényi vasútállomás melletti szobornál, átlagos, de edzésben tartott fizikummal a túra teljesíthető. Részvételi díj 2000 forint, amely a helyszínen fizetendő. Jelentkezni a kapcsolat@na-tura.info e-mail címen lehet.

 

Túrázás

Szeptember 13., vasárnap – Gyulakeszi

Kőtengeres vártúra a Csobánchoz, de ezúttal nem a szokványos útvonalon. Találkozó a Kisbolgodasszony templom előtt 10 órakor, majd irány a Balaton-felvidék legépebben megmaradt kőtengeréhez, a Szent Donát-kápolnához, utána egy hársas sziklaerdőn keresztül lehet felérni a Csobánc platójára. A túra hossza 4 kilométer, könnyű és közepes nehézségi fokozatú. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint. A túra kutyabarát. Jelentkezni a szentes.tura@gmail.com e-mail címen vagy a 20/208-2971-es telefonszámon (Szentesné Zsuzsi) lehet.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.