Panoráma Trail: öt óra csodaországban

Negyvenöt kilométer a Zemplénben – beszámoló a 2. Panoráma Trailről, amelyen még egy közeli falu harangja is reményt adhatott a megfáradt futónak.

Minden futónak ismerős lehet az érzés, amikor a környezetében élő sportolók hazaérnek egy versenyről, és olyan élménybeszámolót tartanak, hogy még aznap benevez a jövő évire – mert ő is át akarja élni. Velem sem történt ez másképpen. Mire kettőt pisloghattam volna, már ott álltam a 2. Panoráma Trail rajtjánál, csaknem ötszáz futótársammal. Csak egy gondolat járt a fejemben: „Nem változol, már megint hagytad magad belevinni egy marhaságba”.

De amint elrajtoltak a csapatok, és az egyéni indulók sorakoztak fel a rajthoz, csak egyvalamire vágytam: magam mögött hagyni a csodás boldogkői várat és nekivágni az ismeretlennek. Azt kell mondanom, 45 kilométer a Zemplénben elég sok időt és lehetőséget kínál, hogy meglássuk a fenséges táj szépségeit, de ami az erdőbe érve fogadott minket, az minden előzetes elképzelésemet felülmúlta.

A pálya első harmada viszonylag gyors volt, leszámítva a szakasz végén található kaptatót a regéci vár bejáratához, amit a várba érve egy cseppet sem bántam. A váron átfutva mindenki kicsit fellélegzett, és nyugodtabban kezdett leereszkedni a völgybe. Ez éppen elég idő volt arra, hogy az ember kiélvezze az őszi erdő szépségét, és még arra is maradt ideje, hogy realizálja, a következő szakasz már jóval több szintemelkedéssel és kihívással várja. És igen, a szervezők jóvoltából arra is volt lehetőségünk, hogy a második etapon, az 1500 méteres szintemelkedés közben minden magasságból megcsodálhassuk ezt a csodás környezetet.

Minden megtett kilométer egészen más világba repített el bennünket. Nemcsak a körülöttünk lévő erdő változott, hanem a terep is. Hol sziklákon futottunk lefelé, hol pedig avarral borított ösvényen kapaszkodtunk fel.

És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt felemelő érzés, amikor az erdőben meghallottuk a közeli falu templomának harangját, ami jelezte, hogy a frissítőállomás is közel van már.

Erről az állomásról volt lehetőségük indulni azoknak, akik csak az utolsó 15 kilométer legyűrésére vállalkoztak. A csapatokon és az egyéni indulókon kívül innen még 79 sportoló csatlakozott a kihíváshoz.

A frissítést követő elindulást némileg nehezítette, amikor a frissítőponton két segítő arról beszélt, hogy az első férfi versenyző (Józsa Gábor) elképesztő, 3:20:03-as idővel már célba ért, illetve a második és harmadik helyezett is befutott már (Csuth Tamás 4:01:07, Bacsó Bence 4:08:38).

A csodálatomon túllépve el kellett indulnom, mert tudtam, hogy az utolsó szakasz lesz a legkeményebb. Valóban így lett. Szenvedtem felfelé és nevettem lefelé, de mindvégig hálás voltam. Hálás voltam, hogy ilyen környezetben, ilyen emberek között futhatok. Az az érzés felejthetetlen, amikor az erdőből kiérve először pillantod meg a füzéri várat, és végre elérhető közelségbe kerül a cél.

A dolgok átértékelődnek az emberben, ott visszagondolva nem is voltak olyan nehezek az emelkedők és már a láb sem sajog annyira – már csak a büszkeség marad, hogy ezt is megcsináltad.

A várva várt célba érkezésnél már csak egyvalami volt felemelőbb, amikor láthattam az utánam befutók arcán a boldogságot és büszkeséget. És még ha a kemény emelkedőkön bele is sétált az embert, az utolsó métereket mindenki mosollyal az arcán tette meg. És az, hogy a hölgyek versenyében az első három helyezett 5 óra 10 percen belül teljesítette ezt a megméretést, minden elismerést megérdemel (Kóródi Ágnes 4:34:28, Répássy-Szabó Enikő 5:03:04, Pulen Henrietta 5:07:41).

fotók: Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.