Kevésbé ismert kirándulóhelyek

Amennyiben Budapesten vagy környékén lakunk, és a kijárási korlátozásnak megfelelően szeretnénk a velünk egy háztartásban élőkkel túrázni egyet, akad néhány hely, amit felkereshetünk.

Egyáltalán nem kell rosszul éreznünk magunkat attól, ha érezzük a tavaszi napsütés természetbe csalogató erejét, és nem tudunk nemet mondani a hívásnak. A testmozgás, a kirándulás továbbra is egészséges szabadidős tevékenységnek számít, mindössze arra figyeljünk nagyon oda, hogy kerüljük a népszerű turistaközpontokat. Budapest környékén naptól és napszaktól függően ilyennek számíthat a Gellért-hegy, a Normafa, a Hűvösvölgy, de kicsit távolabb akár Dobogókő és Visegrád környéke is. A szűk lépcsősorok és fémkorlátok miatt szintén jobban tesszük, ha a kilátókat egy darabig inkább a távolból csodáljuk, ehelyett igyekezzünk olyan helyeket választani, ahol minél szélesebbek a turistaösvények és a várható forgalom is átlag alatti. Hol találhatunk ilyeneket?

Nehéz a kérdésre választ adni, de a kis forgalommal kapcsolatban az mindenképp a malmunkra hajthatja a vizet, ha hétvége és ünnepnapok helyett hétköznap indulunk útnak – és kizárólag a velünk egy háztartásban élőkkel.

Érdemes lehet felkeresni a Solymár közelében folyó Paprikás-patakot, amely mellett akár babakocsival is járható sétaút halad. A patak elvezet a Budai-hegység legnagyobb vízeséséhez, ahonnan a Rózsika-forrás felé folytassuk utunkat. Továbbhaladva néhány perc után hatalmas rétet találunk, ahonnan már a solymári várat is megpillanthatjuk, és akár el is sétálhatunk oda.

A főváros II. kerületének Máriaremete városrészét is felkereshetjük, a Kisboldogasszony-templom közelében található a Remete-szurdok, amelynek bejárása szintén jó családi program lehet. Túránk érinti az Ördög-árkot, séta közben, ha kedvünk tartja, letérhetünk a Remete-barlang irányába.

Naplás-tó és környéke is ideális célpont lehet – Forrás: wikipedia

Budapest másik felén, a tizenhatodik kerületben található a város legnagyobb állóvize, a Naplás-tó, amelynek természetvédelmi területén tanösvényt járhatunk be. A túra tizennyolc állomásból áll, indítótábláját a halőrház mellett találjuk. Mivel az összesített hossz közel öt kilométer, kirándulásunkat javasolt hosszabb időre tervezni. Útközben felfedezhetjük a környék izgalmas vízi állat- és növényvilágát.

Ha Gödöllő esik hozzánk közel, akár Domonyvölgybe is ellátogathatunk. Ha sok időnk van, gyalog akár a városból is indulhatunk, ekkor a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika felé vegyük az
irányt, ahonnan a babati Istállóskastélyon és a babatpusztai templomromon keresztül juthatunk el oda. Domonyvölgyben jó időben számos program közül válogathatunk, de amíg járvány tart, jobban
tesszük, ha inkább csak sétálunk egy kellemeset, átengedve magunkat a nyugtató atmoszférának.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.