Mufloncsorda, patakátkelés – ez a Bakony

Február 15-én elindult a Betyár Kör, amelynek teljesítésével a Bakony vadregényes vidékét lehet bejárni. Perl Gergely főszervezőt kérdeztük a legújabb instant körtúra kialakításáról és a terep jellegzetességeiről.

A Szénás kör és a Bükkös kör után harmadik instant körtúráját is elindította az Euniors Ifjúsági és Sportegyesület. A Betyár kört a Bakonyban jelölték ki, a már bevált mintára két megszokott távon. A Kis kör 39, a Nagy kör 71 kilométer hosszú, a rajt- és a célhelyszín a Bagolyvár Fogadó Zircen. A köröket futva vagy túrázva lehet teljesíteni az instant körtúráknál megszokott módon, azaz előzetes online nevezést és regisztrációt követően a rajtnál, a megjelölt állomáshelyeken és a célban is be kell olvasni okostelefonunkkal egy QR-kódot: a szintidőn belüli teljesítésért az elégedettség érzésén kívül érem is jár.

„Még nagyon az elején járunk, így nincs sok teljesítő, a jobb idő beköszöntével, március-áprilisban várjuk, hogy egyre többen induljanak a Betyár körön – mondta Perl Gergely főszervező. – A nyugati országrészről sok visszajelzést kaptunk, hogy szeretnék, ha feléjük is létrehoznánk egy körtúrát.

Hónapok szervezési munkálatai állnak mögöttünk, több száz kilométeren jártuk be a környéket, mire megtaláltuk az ideális útvonalat.

Nem volt egyszerű, mert amíg a legtöbb teljesítménytúrát évente egyszer rendezik meg, és tudják úgy időzíteni, hogy nagy valószínűséggel ideális időjárási körülmények között kerüljön rá sor, nekünk négy évszakban kellett gondolkodnunk, figyelembe kellett venni, hogy az év folyamán bármikor bárki elindulhat és a terepnek havazás vagy nagy esőzések idején is járhatónak kell lennie. Fontos szempont volt az is, hogy lakott területek se legyenek messze, így az ellátást is ki lehet egészíteni a helyszínen, illetve ha bárki fel akarná adni a túrát, jó eséllyel talál a közelben egy települést, ahonnan busszal visszajuthat Zircre.”

Teljesítésért járó érem – Fotó: betyarkor.hu

A túra központja Zirc, amely a legmagasabban fekvő város. A terepviszonyok miatt a Bakonyban innen már nincsen nagyon fölfele, a Betyár kör nehézségét így nem feltétlenül a szintemelkedés, hanem a táv hossza adja. Az útvonal kijelölésénél fontos szempont volt az is, hogy a környék látványos helyeit érintse, így aki vállalkozik a teljesítésre, biztosan nem lesz csalódott a végén.

„A rövidebb táv is útba ejti a népszerű Kő-árkot, elvisz a cseszneki várhoz, aztán keresztülhalad a Cuha-szurdokon. Utóbbinál hétszer is át kell kelni a patakon, ami vízállástól függően meglehetősen kalandos lehet. Az év nagy részében csak át kell egyensúlyoznunk a köveken, de nagyobb esőzéseknél vagy olvadásoknál a patak vize megduzzadhat és akár térdig is gázolhatunk benne. Érdemes erre előzetesen felkészülni, de természetesen mi is igyekszünk felhívni az induló túrázók figyelmét. A környéken vannak túrázó és futó informátoraink, akik rendszeresen ellátnak minket friss helyzetjelentéssel.”

A patakok vízállása mellett érdemes előzetesen tájékozódni a vadászidényről is. A bakonyerdo.hu oldalon naprakész információt találni ezzel kapcsolatban, de természetesen a Bakony kör honlapja és közösségi oldala is felhívja a figyelmet a tiltott időpontokra. Perl Gergely elmondta, törekednek arra, hogy a Betyár körrel a helyi kisvállalkozásokat is támogassanak, a sikeres teljesítésért hamarosan kisebb ajándékcsomag is jár, benne kedvezményekkel, termékmintákkal és vásárlási kedvezményekkel helyi termelőkhöz. A körtúrának azonban nem ez a legfőbb vonzereje.

„Nemrég kimentem estefelé az egyik szakaszra és vagy hatvan őzzel találkoztam. Az egyik első teljesítőnk közzétett egy videót, amelyen az látható, hogy egy hatalmas mufloncsorda vonul tőle nem messze. Ez a Bakony.”

(Nyitókép: zirc.hu)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Esős időjárásban is szárazon
Munkamániás volt, munkamániás lett
Bulihangulat és plusz két tonna víz
Nemcsak napozni lehet a parton, edzeni is
„Kellett a siker az önbizalmamnak”

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.