Fejlámpák: a fényerő nem minden

Ha jó fejlámpát akarunk választani a túráinkhoz, rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk. Például az sem mindegy, miként jelzi a lemerülést – mert hirtelen senki sem szeretne ott maradni a sötétben.

A téli időszámítás beköszöntével egyre gyorsabban sötétedik, könnyen előfordulhat, hogy bármennyire körültekintően tervezzük meg a túráinkat, az este az erdőben ér bennünket. Hátizsákunkban éppen emiatt az alapfelszereltség részét kell hogy képezze a fejlámpa, de nem mindegy, milyent választunk. Melyek a legfontosabb szempontok, mit kell figyelembe vennünk, hogy megtaláljuk az igényeinknek tökéletesen megfelelőt?

A fejlámpák esetében a leginkább ismert és összehasonlítási alapot képező mérőszám a fényáram, aminek a mértékegysége a lumen. Ezt minden márka csomagolásán feltüntetik a gyártók, minél nagyobb az értéke, annál több fényt bocsát ki a lámpa.

Érdemes tudatában lenni annak, hogy az érték ideális körülmények között – maximálisan feltöltött elemek, megfelelő hőmérséklet – értendő, ha a feltételek nem teljesülnek, a valódi érték is más lehet. Arról se feledkezzünk meg, hogy a sok lumen önmagában még nem jelenti azt, hogy az adott fejlámpa lesz a megfelelő számunkra, ehhez számos egyéb tényezőt is érdemes figyelembe venni.

A lumenhez hasonlóan fontos szempont a bevilágított terület szélessége és hossza. A szórt fény segít abban, hogy minél nagyobb területet lássunk be, hasznos többek között térképolvasásnál, míg az egy sávban, egyenesen előre irányuló fény hosszan bevilágítja előttünk az utat. Ha ismeretlen, kanyargós terepen haladunk, értelemszerűen előbbi, ha hosszú, egyenes ösvényen, akkor az utóbbi lehet célszerű.

Vásárláskor mindig ellenőrizzük, hogy a fejlámpa milyen üzemidőre képes. Az akkumulátoros és az elemmel működő fejlámpák között nincsen nagy különbség ilyen tekintetben. Előbbi előnye, hogy konnektorról vagy számítógépről mobiltelefonhoz hasonlóan tölthetjük, és ha van nálunk külső akkumulátor, más néven power bank, akkor nem kell félnünk az erdőben sem a lemerüléstől. Utóbbi előnye az olcsóbb ár, illetve pótelemek magunknál tartásakor szintén nem kell aggódni attól, hogy a túra közepén sötétben maradunk.

A fontos szempontokról már szót ejtettünk, de még mindig van néhány kényelmi funkció. Ilyen a fejlámpa piros színnel világító égőteste, ami a pozíciónkról jelzi a többieknek olyankor, amikor nem feltétlenül akarjuk bekapcsolni a fehér fényt.

Hasznos lehet beszélgetés esetén is, mert nem irritálja túratársaink szemét, de biztosítja a szükséges fényt. Érdemes figyelni arra is, hogy a fejlámpa dönthető legyen, a fényt így kedvünkre irányítsuk ahogyan csak szükségünk van rá: messzebbre vagy akár a lábunk elé. Pluszt jelenthet még, ha a fejlámpánk vízálló, így esőzések idején sem kell félnünk, hogy meghibásodik. Ugyancsak kereshetünk arra vonatkozó információkat is a dobozon, hogy a lámpa miként jelzi a merülést. A fejlámpák egy része sokáig tartja a maximális fényerőt, majd egyszer csak elalszik, ennél jobb megoldás, ha folyamatosan halványodik a fénye, ahogy merül az elem.

Internetes vásárláskor alaposan ellenőrizzük a termék leírását a felsorolt szempontokkal kapcsolatban, ha személyesen látogatunk el egy boltba, mindenképp kérjük ki az eladó tanácsát és ha lehetőség van rá, próbáljuk is ki a lámpát.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 októberében.)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.