A „pattogás” veszélyei: magasról a mélybe

Nem árt vigyázni az ugróasztallal, más néven trambulinnal. Ausztriában évente csaknem 10 ezer gyerek kerül miatta kórházba.

A trambulinok meghódították a családi és társasházak kertjeit, valamint a szabadidőparkokat. A gyerekek és a felnőttek is imádják, mert felszabadító érzés ide-oda ugrálni. A „pattogás” azonban nem veszélytelen műfaj – figyelmeztetett írásában a Der Standard című lap –, grazi baleseti sebészek rámutattak, hogy Ausztriában évente majd’ 10 ezer gyerek kerül kórházba egyenesen a trambulinról. Holott, mint mondták, a balesetek jelentős része megelőzhető lenne.

Stájerországban évente 1200 gyermek szenved balesetet ugróasztalon, közülük négyszázat – akik még nem töltötték be a tizennégyet – a grazi egyetemi klinikán látnak el. Az intézmény vezetője, Holger Till szerint a trambulinőrület 2005-ös fellángolása óta a sérülést szenvedő kicsik száma fokozatosan emelkedik. 2006-ban még „csupán” 76 sérültet kellett ellátniuk. Azóta azonban rengeteg bel- és kültéri trambulinpark nyílt Ausztriában is.

„Természetesen nem mindegyik sérülés súlyos – hangsúlyozta Holger Till –, de bizony gyakran előfordul, hogy csontok zúzódnak vagy törnek.”

A grazi orvosok a legkülönbözőbb „ugróasztalos” sérülésekkel találkoztak már:

  • ficamok
  • ín- és szalagszakadás
  • gerincsérülés
  • agyrázkódás
  • vesesérülés

Egy osztrák tanulmány készítői összesen 275 olyan szülőt kérdeztek meg, akiknek gyermeke ugrándozás közben sérült meg. 15 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy csemetéjük maradandó egészségkárosodást szenvedett.

„Nem akarjuk senki kedvét elvenni a trambulintól. Sőt a sérülések ellenére is mindenkit arra ösztönzünk, hogy használják az ugróasztalt, mert segítségével fejleszthetjük a koordinációt, a mozgékonyságot, valamint a gyorsaságot is. Csak közben be kell tartani a szabályokat.”

Fontos, hogy – a szokással ellentétben – egyszerre csak egy gyerek ugráljon a trambulinon, így elejét vehetjük az ütközéseknek. Ráadásul három év alattiaknak nem is ajánlják a szórakozásnak ezt a változatát.

„Sokszor rosszul leszek, amikor látom, hogyan állítanak fel egy ugróasztalt – mondta Dieter Hayn, a stájerországi tornaegyesület tagja, trambulinoktató. – Sokszor minden biztonsági elem – háló és kipárnázás is – hiányzik. Mindenesetre azt javaslom azoknak a gyerekeknek, akik szeretnének a sportággal jobban megismerkedni, hogy előbb tanulják meg, hogyan kell például landolni.”

Grazban kiváló alkalom nyílik a tanulásra: a helyi Trampolin-und-Free-Style-Club oktatói húszórás kurzus során tanítják meg a kicsiknek, hogyan előzhetik meg ugrándozás közben a sérüléseket.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.