Egészségmegóvás télvíz idején

Különböző praktikákkal elkerülhetőek a vírusok, amelyek mutálódva sok embert ledöntenek a lábukról szerte a világon. A hagyományos gyógymódok mellett létezik néhány alternatív megoldás.

Egyre gyakrabban és egyre inkább köhögnek, prüszkölnek az emberek, az időjárás kedvez a légúti fertőzéseknek, ráadásul támad az influenza is. No, de mielőtt még pánikba esnénk, és beletörődve várnánk az egyébként elkerülhetőt, nézzük, hogyan előzhetjük meg a télvíz idején oly’ jellemző betegségeket!

A megoldást az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás jelenti. Az osztrák Kronen Zeitung ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a betegségek elkerüléséhez nem kell mindjárt bérletet váltanunk a konditerembe vagy teljesen átalakítanunk táplálkozásunkat. Elegendő a józan ész, na meg néhány házi fortély, praktika. A nemzetközi tanulmányok legalábbis erre utalnak.

Jeges fürdő, forró tea citrommal, mézzel, valamint rendszeres orrtisztítás – mindenkinek megvan a receptje, hogyan előzze meg a megfázást. Ahol emberek tartózkodnak, ott bizony vírusok is vannak, több mint százat ismernek már, amelyek ledönthetnek bennünket a lábunkról. És mivel folyamatosan mutálódnak, teljes védettséget sohasem kapunk ellenük, de azért megpróbálhatjuk megnehezíteni a dolgukat.

 

A szervezet megedzése

A Kneipp-kúra, vagyis a vízkúra jótékony hatásait a jénai egyetem munkatársai is bizonyították. Krónikus hörghurutban szenvedőket vetettek alá a kísérletnek, tíz héten keresztül heti háromszor hideg vízzel kezelték a felsőtestüket. A víz a bőrereket összehúzta, közben meleget vont el a testtől. A bőrerek kitágulásával ellentétes reakció lépett fel, és kellemes meleg öntötte el a kezelt részt, a betegek szervezete pedig hatékonyabban vette fel a küzdelmet a betegséggel.

 

Ha már elkerülhetetlen a betegség, a gyors felépüléshez különböző gyógymódok közül választhatunk. Fotók: shutterstock

 

A megfelelő étkezés

Egzotikus csodakeverékekre felesleges gondolnunk. Elegendő, ha csupán egészséges és természetes alapanyagokat fogyasztunk vagy használunk fel. Zöldség, gyümölcs és teljes kiőrlésű péksütemények egyaránt felkerülhetnek a listára. Lehetőleg persze törekedjünk arra, hogy friss biotermékeket vásároljunk, és ne tegyük ki őket hőkezelésnek. Óriási erőt adhat immunrendszerünknek az A-, B6-, B12-, C-, D- és E-vitamin, továbbá az olyan éltető nyomelemek, mint a szelén, a cink, a vas és a réz.

 

Alvás és stresszkezelés

Brit tanulmányok rámutattak, az éjszakai pihenés el-elmaradása vagy minőségromlása jelentősen rontja szervezetünk védekezőképességét. Nagy átlagban 7-8 órát kellene minden nap aludnunk, a kipihent ember ugyanis könnyebben birkózik meg a testét, valamint elméjét érő nehézségekkel. A stressz gyorsan ledönthet a lábunkról.

 

Nevetés és jókedv

Egyesült államokbeli immunológusok bebizonyították, akik rendszeresen nevetnek, hatékonyabban győzik le a kórokozókat. A jó kedélyű emberek könnyebben birkóznak meg a nehézségekkel is, és szervezetük több boldogsághormont termel.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.