Fekvenyomóruha nélküli rekorderek

A lenyűgöző testépítő-teljesítményeket bemutató sorozatunkban most a fekvenyomóruha nélküli erőemelés (RAW-irányzat) bajnokait énekeljük meg. Figyelem, újra porondon az erős emberek!

A raw bench pressinget leginkább azok művelik, akik fekvenyomáskor semmilyen segítséget nem szeretnek. Ahogyan a neve is jelzi, a versenyzők az erre a célra fejlesztett különleges ruha nélkül törekednek tiszteletet parancsoló eredmények elérésére. A sportág – amely fekvenyomóruha nélküli erőemelésként került a köztudatba – rövid történetre tekint ugyan vissza (lásd keretes írásunkat), ám az elmúlt negyedszázadban egyre népszerűbbé vált. Sokan tartják úgy, hogy ez az igazi kemény fiúk sportja, hiszen ők csupán saját erejükre hagyatkoznak, amikor a rúdra pakoltatják a súlyokat.

 

Apránként előre

Bármilyen furcsán hangzik, az első, 1996-ban felállított világrekord alig kevesebb mint az amerikai Julius Maddox jelenleg érvényben lévő csúcsa: a két teljesítmény között mindössze harminc kilogramm a különbség.

Az amerikai James Henderson 1996 májusában 320 kilogrammot nyomott ki, amelyet egy évvel később 322.5 kilogrammra módosított. Ezután öt év csend következett, amelyet a szintén egyesült államokbeli Scot Mendelson tört meg, alig egy kilóval megfejelve Henderson korábbi csúcsát. Mendelson lendületben maradt, és 2005 májusában csaknem egy kilót pakolt legjobb teljesítményére. Ezt követően nyolc évig nem talált legyőzőre, ám ekkor jött az amerikai Eric Spoto, aki 325 kilogrammra emelte a tétet. Két év múlva az orosz Kirill Szaricsev nem kevesebb mint tíz kilóval múlta felül Spotót, ám a derék orosz is csak néhány évig örülhetett: ekkor jött el az amerikai Julius Maddox ideje.

 

Eddie Hall is volt a világ legerősebb embere.

 

Az amerikai óriás

Julius Maddox 1987. május 13-án született Owensboróban. Már gyerekkorában is rengeteget sportolt, és arról álmodozott, hogy egyszer amerikaifutball-játékos lesz. A helyi gimnázium sztársportolója volt, ám sokat ígérő karrierje egyszer csak megtört, amikor rossz társaságba keveredett, és drogozni kezdett. Huszonöt éves korában kábítószer-kereskedelem miatt elítélték, majd a börtönből szabadulva a Bűnözők Barátai programba került. Itt határozta el, hogy mással hívja fel magára a figyelmet, és belevágott az erőemelésbe.

Már első versenyén 238 kilogrammot nyomott, egy évvel később pedig 283 kilogrammnál járt. Az ideje 2019. augusztus 31-én jött el, amikor fél kilóval ugyan, de megdöntötte Szaricsev 1995-ös csúcsteljesítményét, s 335.5 kilogrammal a világ legjobbja lett, sőt még abban az évben 337 kilogrammos rekordot állított fel.

 

Ruha nélkül, de nem úgy

A fekvenyomóruha nélküli erőemelés lényege, hogy a versenyzők nem vehetnek fel az erre a célra kifejlesztett pólót. A testhezálló ruhadarab ugyanis megtartja a vállat és a deltaizmokat, ezáltal a sportoló könnyebben tudja felfelé lökni a súlyt. A fekvenyomóruha általában poliészterből, farmer- vagy vitorlavászonból készül. A Nemzetközi Fekvenyomóruha Nélküli Erőemelő-szövetség azt azonban megengedi, hogy a sportolók övet, atlétatrikót és csuklószorítót viseljenek. A Nemzetközi Erőemelő-szövetség hivatalosan 1985-től jegyzi a rekordokat ebben a kategóriában: az első „ruha nélküli” csúcstartó „csupán” 323.41 kilogrammot nyomott ki fekve. Csak összehasonlításképpen: az első, pólóban elért világcsúcs 437.72 kilogramm volt.

Hab a tortán

A világhírnevet a tavaszi, nézők nélküli Arnold Classic hozta meg Maddoxnak, amelyen saját rekordját múlta felül: 349 kilogrammot nyomott ki, s 317 kilogrammos teljesítménnyel melegített be. Maddoxot Eddie Hall segítette a csúcsra, aki 2017-ben elnyerte A világ legerősebb embere címet. Hall – a szó szoros értelmében – akkor is ott állt mellette, amikor Maddox az elképesztő tettet véghez vitte.

„Egyszerűen tátva maradt a szám – képedt el Maddox teljesítményét látva Hall. – Abszolút világrekord, arról nem is beszélve, hogy több mint tíz kilóval több, mint amit legutóbb elért. Jó úton halad afelé, hogy átlépje a nyolcszázfontos, háromszázhatvan kilogrammos álomhatárt.”

 

 

A mi legerősebb emberünk

Ami a magyarokat illeti, ebben a kategóriában minden tekintetben a felnőttek +120 kilogrammos súlycsoportjában versenyző Béres Sándor a legerősebb honfitársunk. A Mérk Kinizsi SE sportolója 2011 decembere óta őrzi helyét a hazai fekvenyomóruha nélküli erőemelés képzeletbeli trónján. Jóllehet 230 kilogrammos teljesítménye jócskán elmarad Maddoxétól, ruhás erőemelésben 300 kilogrammot tud, amivel – 2012 júliusa óta – szintén ő a hazai rekorder.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.