Az elfeledett guncsa: vigyázat, sérülésveszélyes sport!

Talán a legsportszerűbb falusi sport volt hajdan a guncsázás, nem fordulhatott elő, hogy valakit ne engedtek volna ütni, ugyanakkor roppant sérülésveszélyes játékot űztek anno a magyar vidéken élő fiatalok...

A méta jellegű játékok nagy családjába tartozik a hajdani magyar falvakban űzött népi sport, a guncsázás. Mi tagadás, veszélyes játék volt, hiszen a repülő fagolyó, a nagy lendülettel dobott guncsabot szeszélyes irányváltoztatásai miatt a kellékek röppályályát nemigen lehetett kiszámítani, napirenden voltak a sérülések. Az ingben, gatyában játszó fiataloknak mégsem fordult meg a fejükben, hogy valamiféle védőfelszereléssel lássák el magukat. Ha megsérültek, másnap már sántikálva, bekötözve ott találta őket a hajnal a kapa, kasza mellett. A hajnalig guncsázó legények – ma már talán déd- és nagyapák – mosolyogva szemlélik a sokféle védőfelszereléssel, maszkokkal ellátott jégkorongozókat, gyeplabdázókat.

Az általuk űzött rendkívül kemény játék nagy testi erőt, és remek fizikumot igényelt, ráadásul a gyakorlásához hatalmas nyílt terepre volt szükség.

A guncsa puhafából faragott, teniszlabda nagyságú golyó, a hozzávaló guncsabot körülbelül nyolcvan centiméter hosszúságú volt.

Ezeket a szerszámokat ki-ki maga készítette, finomíthatta, szépítgethette, válogathatta. A cél mindenképpen az volt, hogy az egyénileg konstruált sporteszközök a lehető legeredményesebben szolgálják gazdáikat. A játék kiindulópontja a guncsabottal megrajzolt kör volt. A kör közepére apró gödröt ástak a golfjátékhoz hasonlóan. Az ütő (játszó) csapat a kör mellett helyezkedett el, várva a pillanatra, hogy sorra kerüljön, és beavatkozhasson a játék menetébe. A támadó (szolgáló) csapat játékosai szétszóródtak a terepen, s közülük egy középen, feladóként a kör mellett állt. A feladó két-három méter magasra feldobta a guncsát, az ütő – testsúlyát a hátsó lábára helyezve – rézsút állt, kis harántterpeszben, a labda síkjára merőlegesen, a botot pedig a válla mögött előkészületben tartotta.

Amikor a guncsa már majdnem elérte a holtpontot, a dobó a botot teljes erővel és lendülettel a golyó után hajította, olyanformán, hogy kielégítő találat esetén a guncsának jó ötven-hatvan métert kellett repülnie.

Az ütőjátékos feladata ezután az volt, hogy rohanjon a botja után, majd visszaszaladjon a körbe, és a botot beletartsa a gödörbe. Ha az ütőjátékos később érkezett vissza, mint a guncsa, akkor kiesett a játékból. Ha nem találta el botjával a feldobott golyót – hasonlóan a métához –, meg kellett várnia a következő ütőtársát, és vele együtt kellett futnia a botért. A játék első menete addig tartott, amíg az összes ütőjátékos ki nem esett. Ezután csere történt.

A pontozás és helycsere egyébként spontán módon történt, az előzetes megbeszélések alapján. Nemegyszer csak a játék kedvéért ütöttek, anélkül hogy a pontot érő eredményességet külön jegyezték volna. Elbeszélések tanúsága alapján megállapítható, hogy a falusi fiatalok magatartása, fejlett közösségi szemlélete a játék során milyen rendkívüli módon nyilvánult meg.

A fair play elve dominált, és a legfontosabb szempont az volt, hogy aki a játékban részt kívánt venni, azt feltétlenül be kellett venni – ezt a részvevők feltétel nélkül betartották.

Ha valamelyik csapat létszáma páratlan volt, akkor a pluszember mindig a másodikként választó gárdához került. Ugyanez történt akkor is, ha sérült vagy testi fogyatékos gyermekről volt szó. Bármilyen okkal jöttek is össze a csapatok, a kapitányok akkor is lehetővé tették, hogy minden egyes jelentkező részt vehessen a vetélkedésben. A falu mindennapos közösségi életében nagy sértésnek számított volna, ha valakit a játékból kiközösítenek.

Sérülés esetén a játék megállt, és általában az idősebbek részesítették elsősegélyben a sebesültet. Ha a sérült nem vállalta a játékot, akkor a másik együttesből kiállt az, akit vele párhuzamosan választottak. Ha a sérülés netán súlyosabb volt, a játékot abbahagyták és mindenki hazament.

Az idősek akik még részesei lehettek az izgalmas, férfias időtöltésnek, azt mondják, sajnálhatja a mai fiatalság, hogy a guncsa kiment a divatból…

A VILÁG SPORTJA SOROZAT EDDIGI RÉSZEI

– Disznóbendő-rugdosástól az Európa-bajnokságig

– Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló

– Kalari: négyezer éves önvédelmi sport

Látványos passzok és gólok – lóhátról

Népszerű nép játék volt egykor a magyar méta
A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen
Az ökölszabály: egy pattanás után ütni kell!
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szőnyi Ferenc igazi sportkalandként élte meg a kőkemény amerikai bringaversenyt
Bravúrosan visszajött a mélypontról, ismét bronzérmet szerzett Kaliforniában
Létrás átkelés a 700 méter mély szakadék felett
Magyar virtus: finoman eldobott böltetőpálca
Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, s bizakodó a jövőre nézve

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.