Ortopédia: a veleszületett és az időközben szerzett rendellenességeken is segít

Lúdtalp, ínhüvelygyulladás, térdszalagsérülés? Valamennyi kezelést igényel, mégpedig egy jó ortopéd szakorvossal.

Milyen tünetekkel kell ortopédiai szakrendelésre menni?

Az ortopédia görög eredetű kifejezés, a csontokkal foglalkozó tudományterületet jelenti. Ortopédiai szakrendelésre a tartó- illetve mozgatószerveket érintő problémákkal kell fordulnunk. Ha például panaszt vagy bármilyen elváltozást érzékelünk a csontjainkban, izmainkban, ízületeinkben, végtagjainkban vagy a gerincünkben, egyértelműen ortopéd szakorvosra van szükségünk. A veleszületett, illetve az időközben szerzett rendellenességeken is tud segíteni, megoldásként pedig gyógyszeres, sebészeti, valamint fizikai terápia is rendelkezésre áll. Az ortopédia területe sokszor átfedésben van a traumatológiával, amely főleg a törésekkel és sérülésekkel foglalkozó szakterület. A másik idevágó orvosi szakma a reumatológia, amely inkább belgyógyászati szemszögből közelíti meg ezeket a betegségeket.

Lúdtalp, bütyök vagy kalapácsujj

A láb struktúrája boltozatos felépítésű, amelyben a láb szalagrendszere és izomzata is fontos szerepet játszik. Amikor a boltozat egy része megsüllyed, lúdtalpról beszélünk. A talp gyengesége általában veleszületett probléma, de a nem megfelelő terhelés is kiválthatja. Szintén a lábfej deformitásai közé tartozik a bütyök, amit más néven hallux valgusnak nevezünk. Lényege, hogy a láb belső oldalán kitüremkedik a nagy lábujj töve, mivel maga a lábujj a többi ujj felé kezd el dőlni.

A kalapácsujj általában a II. vagy a III. ujj problémája, amikor is az ujj hajlított helyzetbe kerül, és merevvé válik. Mindkét problémát a helytelen terhelés okozza. Előfordulásukat fokozza a túlsúly, a meglévő lúdtalp, helytelen kialakítású, szűk lábbeli viselése. Az elváltozások az esztétikai problémán túl nagy fájdalommal járnak. A helytelen talpstatika pedig az egész tartásunkra hatással van, és a fő tartóízületekre is jelentős veszélyt jelent, mert fokozza a térdízületek és a gerinc terhelését, kopását is. Ezért nagyon fontos kiemelt figyelmet fordítani a megfelelő talpszerkezet megtartására. Az említett problémák kezelése az ortopédia szakterületéhez kapcsolódik.

Térdszalagok sérülése

A térdsérülések nagy része általában sportolás közben alakul ki. A futás, futballozás, kosárlabdázás tipikusan azok közé a mozgásformák közé tartozik, amelyeket űzve nagy esély van a sérülésekre. Persze nem feltétlenül csak az edzéseken, mérkőzéseken, versenyeken sérülhetnek meg a térdszalagok. Az életkor előrehaladtával fokozottan ki vagyunk téve a térdproblémáknak, az esetek nagy részében az oldalszalag és az elülső keresztszalag sérül meg. Tünete az éles fájdalom, ami általában nem csillapodik. A sérüléstől függően az ízület sokszor nem is terhelhető, a fájdalomtól az érintett nem tud ráállni. Az ilyen jellegű sérülés gyanújakor mindenképp traumatológushoz kell fordulni, aki a szükséges vizsgálatok (manuális vizsgálat, röntgen, CT vagy MR) alapján meghatározza a további lépéseket. Sajnos az esetek nagy részében elkerülhetetlen a műtét, amelyet sok esetben altatás nélkül, úgynevezett kulcslyuksebészettel is el tudnak végezni.

Ínhüvelygyulladás

Az ínhüvelygyulladás kezelésére szintén az ortopédiai szakrendelésen kapunk megoldást. Jellemzően a kézben alakul ki, amikor rossz mozdulatot teszünk, vagy amikor egy adott tevékenységet hosszasan végzünk. Ilyen esetben az adott ínszalag túlzott megterhelésnek van kitéve túl hosszú ideig, emiatt lokális gyulladás alakul ki. Ez fájdalommal, duzzanattal és mozgásképtelenséggel jár együtt. Pihentetés mellett sokszor szükség van gyulladáscsökkentő szedésére is. Abban az esetben, ha sokszor megismétlődik, az adott területen krónikus elváltozások, hegesedések is létrejöhetnek.

Ha Neked is van problémád, amely az ortopédia területével kapcsolatos, foglalj időpontot a Dokio.hu oldalon!

Fotó: dokio.hu

(x)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.