Tókerülés egyedül

A kormány vidéken lazított a kijárási korlátozáson, így a Balathon-kihívást már lehet teljesíteni, QR-kóddal hitelesíteni, s később a fővárosban vagy Pest megyében élők is csatlakozhatnak.

Az őszre halasztott Ultrabalaton helyett/mellett a szervezők májustól az év végéig – két-két hét különbséggel – privát UB-t is rendeznek, amelyen többek között Csécsei Zoltán és Bódis Tamás is rajthoz áll. Ezen túl manapság egyre népszerűbbek a különböző, QR-kódos erőpróbák, akár futásban, akár túrázásban vagy éppen kerékpározásban. Ilyen például a A kör vagy éppen Szénás-kör.

Hasonló elv szerint jött létre a Balathlon-kihívás, amelynek célja, hogy emléket állítson a 2012-ben elhunyt Ujj Zoltánnak, aki hatalmas szerepet vállalt a Balaton körüli futások megteremtésében.

A Balathlon oldala tavaly, Ujj Zoltán születésnapján indult el, a 208 kilométeres távot gyalogosan, futva és kerékpárral is lehet teljesíteni, egy, két, három vagy négy nap alatt. A nevezés elengedhetetlen, de bármikor nekivághatunk, s a QR-kódok segítségével dokumentálható a teljesítés.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy mindenki a hatályos szabályok figyelembe vételével induljon el a tókerülő túrára, lehetőleg egyénileg vagy a vele egy háztartásban élővel, s lehetőleg autóval érkezzen a helyszínre.

A Balathlont négy szakaszra osztották, s a megadott szintidőn belül Balatonaligától Fonyódig 58, Fonyódtól Keszthelyig 33, Keszthelytől Balatonakaliig 56, valamint Balatonakalitól Balatonaligáig 61 kilométert kell megtenni. A teljes táv egyben is teljesíthető, ez esetben kerékpárral 18, futva 32, gyalogolva 50 óra a szintidő, míg ha négy nap alatt tudjuk le, akkor 20, 30 és 60 óra. Az egyes távok külön-külön is teljesíthetők, s kérése a szervezők érmet is küldenek 3000 forint ellenében.

A Balathlon honlapja szerint a résztvevők eddig összesen 133 092 kilométert tettek meg, vagyis ha úgy vesszük, több mint háromszor kerülték meg a Földet!

Szóval, ha már nem bírjuk a bezártságot, de van erőnk, és lehetőségünk nyílik, hogy elmenjünk a Balatonhoz, erről a kihívásról se feledkezzünk meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében
Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.