Extrém hétköznapok: hídról ugrás ruhástól

Fiatal srácok kiszemeltek egy hidat, hogy ugráljanak egy jót a nyári hőségben, aztán arra motorozott egy idegen, és megtetszett neki a dolog.

Még egy hete sincs, hogy írtunk Mack Greshamről, aki imád a haverjaival ugrálni, de most kiderült, nemcsak stégekről, hanem bármiről levetik magukat, amit csak alkalmasnak találnak rá.

Van egy híd Dél-Karolinában, ahonnan rendszeresen ugrálnak, pedig kell hozzá bátorság, hiszen tizenkét méterrel a folyó felett húzódik.

Ehhez képest egyszer megjelent motorral egy férfi, aki éppen akkor lépett ki a munkahelyéről, és annyira megtetszett neki, amit a fiúk csinálnak, hogy ő is beállt, és ugrott egy talpast.

Arra sem vette a fáradtságot, hogy levegye a ruháját.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.