Hogyan lélegezzünk helyesen? Megmutatjuk!

Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban ezúttal a testedzéssel szorosan összefüggő légzés kerül előtérbe, amely a stressz-szintünkre is jelentős hatással van.

Görnyedünk, úgy ülünk, akár egy púpos teve, fejünk előreesik, még a kanapén elhelyezkedve is helytelenül nézzük a televíziót. Horváth Menyhért, a Life1 Fitness személyi edzője kis túlzással naponta találkozik fájdalomra panaszkodó emberekkel, a számítógép, laptop előtt üldögélés alaposan igénybe veszi a testünket. Egyik problémából pedig a másik következik, így nem árt odafigyelni a helyes testtartásra és vele összefüggésben a légzésre.

Merthogy az ülő életmód miatt a bordakosarunk összenyomódása nehezíti a rekeszizomlégzést, és ha ez nem lenne elég, szervezetünk sem tud a különféle típusú stresszek között különbséget tenni.

„Az ülő életmód és a minket ért mindennapi stressz következtében a városi életmódot folytató embereknél a felső mellkasi vészlégzés lett az általános légzésminta, ami nagy gond – mondta Horváth Menyhért, aki az egyik legnagyobb videómegosztó portálon sorozatot indított Tesi.tv néven, célja pedig olyan aktív, szenior értelmiségi korosztály megszólítása, amelynek tagjai eddigi életük során távol maradtak a fitnesztermektől. – A helytelen ülőhelyzetben naponta több ezerszer fel- és lesüllyesztjük a vállunkat. Gyakran ennek következtében fájdul meg a nyakunk, és állnak be a felső hátizmaink.”

Márpedig a légzés minősége az idegrendszerünkre is hatással van. Ha tudatosan rá-, illetve visszavezetjük magunkat a rekeszizomlégzésre, azonnal érezni fogjuk a nyugtató hatását. Jó, ha tudjuk, a tüdő alsó felében zömével a paraszimpatikus idegrendszer végződési találhatóak, ezért „hasi” légzéskor főleg ezek aktiválódnak.

Helyes légzés esetén tehát a felső háti izmok megpihenhetnek, javítva ezáltal a vállövünk mozgékonyságát. Alapvetően két nagy légzésminta létezik.

„A rekeszizom az elsődleges légzési izmunk – folytatta a személyi edző. – Az első típus a rekeszizomlégzés, amikor a rekeszizmunkat használva úgynevezett hasi légzést alkalmazunk. Nyilván nem a hasunkba fogjuk venni a levegőt, hanem a tüdő alsó regisztereit töltjük így meg levegővel – a hasi régióban létrejövő mozgás miatt nevezik ezt hasi légzésnek is. A másik pedig az úgynevezett vészhelyzeti légzés vagy felső mellkasi légzés, ami stressz hatására aktiválódik. Képzeljük el, hogy az ősember békésen gyűjtögetett az erdőben, majd egyszer csak meglátott egy barlangi medvét, és menekülnie kellett. Vészhelyzet esetén a megnövekedett oxigénigény kielégítése érdekében bekapcsolódnak a felületes mellkasi és háti izmok is, hogy extra mennyiségű levegő jusson a tüdőbe. A mai hétköznapi embereknél az elmúlt években a minket ért stressz hatására ez vált általánossá, ami nagyon nem jó.”

Tudatosan ügyeljünk rá, hogy a monitor előtt egyenesen tartsuk gerincünket, helyet és lehetőséget adva ezzel tüdőnknek az optimális működéshez. A légzés nem csak alapvető életfunkció, hanem hatással van a mozgásunkra, az idegrendszerünkre és a testtartásunkra is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.