Jövőre visszatér a Masters Olympia, Kolozsvár rendezi a versenyt

Tizenegy év után lesz ismét Masters Olympia, és a kolozsvári eseményen remélhetőleg a sportág több legendás alakja is színpadra lép.

Újra lesz Masters Olympia, és a magyarországi rajongóknak jó hír, hogy verseny a közelben lesz, egész pontosan Kolozsváron, augusztus 25. és 27. között. A testépítés szerelmesei tehát már jó, ha most beírják ezt a dátumot a naptárjukba, mert remélhetőleg a sportág több legendás alakja is színpadra áll a versenyen. De ahhoz, hogy miért kellett erre tíz évet várni, kicsit vissza kell mennünk az időben. A Masters Olympiát először 1994-ben rendezték meg, és egészen 2003-ig kitartott a lendület, ám érezhetően csökkent a kezdeti népszerűsége, és a végén már csak kevesen voltak rá kíváncsiak. Bár 2012-ben ismét felélesztették, ám azóta egyszer sem került rá sor. A történeti hűség kedvéért azért jegyezzük meg, hogy Vince Taylor hatszor győzött, a legutóbbi, 2012-es kiírást pedig Dexter Jackson nyerte meg.

Aztán egyszer csak ismét téma lett, hogy érdemes lenne ismét megrendezni. Jake Wood 2020-ban lett az Olympia-versenysorozat elnöke, és már ekkor szó volt a Masters újraélesztéséről, ám ez csak idén februárban vált hivatalossá. A pontos részletek pedig csak most kerültek nyilvánosságra. A Wellness, Bikini, a Fitness, Men’s Physique, a Men’s Classic Physique, a Women’s Physique, és a Figure divisions kategóriákban negyven év felett, a Men’s Bodybuilding, a Men’s 212, és a Women’s Bodybuilding kategóriában pedig negyvenöt év felett lehet indulni.

A jelentkezéshez a sportolói múlt és a versenyeredmények mellett közösségimédia-oldalt, fotót és videót is csatolni kell, erre április 10-ig lesz lehetősége annak, aki megméretné magát a Mastersen.

A szervezők nyilvánvalóan abban bíznak, hogy a sorozat ismét a régi fényében tündököl, mivel több olyan népszerű testépítő van, aki kiváló formában van, a „rendes” Mr. Olympia megnyerésére viszont már reálisan semmi esélye. Kevin Levrone, Jay Cutler, Lee Priest és Dexter Jackson csak néhány név azok közül, akik a közösségi médiában közzétett képeik alapján kiváló formában vannak, és jó eséllyel szállhatnak harcba a Masters Olympia-címért. Kíváncsian várjuk, közülük mennyien indulnak jövő nyáron Kolozsvárott.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bevállalta egyéniben, magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég
Ne csapjuk be a szervezetünket! – így kerülhetjük el a sokkhatásokat
Bogár János tanácsa: Ne fusd el az elejét! – kezdődik a 18. Ultrabalaton

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.