Magyar siker Las Vegasban

Gömöri András Máté abszolút bajnokként térhet haza a múlt héten Las Vegasban megrendezett naturál testépítő olimpiáról, s immár a profi kártyát is magáénak tudhatja.

A naturál olimpia a naturál testépítés legrangosabb versenye, a sport és a fizikum ünnepe. Gömöri András Máté számára kifejezetten jól sikerült az Egyesült Államokban megrendezett viadal..

„Már maga a kijutás is »izgalmas« volt, a landolás pillanatáig nem is hittem el, hogy sikerül kijutnunk. Nagyon sok ellenőrzés és rengeteg papírmunka előzte meg a Las Vegas-i utat” – mesélte Gömöri, aki összesen 28 órán át utazott, ami egy ilyen verseny előtt különleges tervezést igényel.

„A megadott időben, az előre megszabott és kimért ételeket kellett ennem.

Úgy oldottuk meg, hogy a párom, Lilla még Dunakeszin mindent lefőzött, levákuumozott és így vittük magunkkal a rizst, a csirkét és a halat. Szerencsére egyik határellenőrzésen sem volt belőle probléma. Abból viszont már igen, hogy a szállodaszobában nem volt hűtő, így ott álltunk, hogy most mit fogunk csinálni a vákuumcsomagolt és kimért kajákkal. Megoldásként a kádat teleraktukk jéggel és abban hűtöttük őket. Amelyik csomag kibírta az utazást, az még három nap után is friss volt, volt azonban olyan, amelyiken engedett a vákuum, és ki kellett dobni.”

Szükség volt a kollégiumban szerzett tapasztalatokra, hiszen bádogbögrében, vasalón főzték ki a rizst a szállodában.

„A következő nehezítő körülmény a jetlag volt, ami mind a mai napig kínoz, sőt ehhez még hozzájött az adrenalin, a versenydrukk és a »szénhidráthintáztatás«. Számítottam arra, hogy az időeltolódás okoz némi kellemetlenséget, éppen ezért jöttünk ki hamarabb, hogy akklimatizálódni tudjak, ez azonban csak részben sikerült.”

Gömöri elmondta, Las Vegas, az ottani emberek derűlátó életszemlélete pozitív hatással volt rá. A versenyt a hoteljük báltermében tartották.

„Akkor éreztem először, hogy milyen nagy is valójában ez a rendezvény, amikor a regisztrációra lementünk, és beálltam a sorba, körülöttem rengeteg nemzet profi és amatőr képviselőjével. A keleti blokkból én voltam az egyetlen versenyző.

Vicces volt, amikor országok szerint voltak fotózások és az USA képviseletében majd kétszázan álltak a színpadon, őket követve Magyarország színeiben pedig ott álltam egyedül a zászlóval a hátamon.”

A versenyen felszabadultan vehetett részt, és élvezte minden pillanatát.

„Olyan szinten volt bennem változás az előző versenyekhez képest, hogy tudtam, itt mindent beleadhatok, mert ez már a vége. Nem volt bennem az a belső nyomás, hogy még három, kettő, egy verseny van ezen kívül, itt kellett mindent megmutatnom. Ez pedig sikerült is. Délelőtt open kategóriában ezüstérmet szereztem, délután pedig megtörtént az, amiért másfél éve küzdöttünk: az én nevemet mondták utoljára a Classic Physique-ben. Ezt követően, mondhatni, revansot vettem a délelőtti ezüstérmemért, hiszen az abszolút bajnoki címet az elől az amerikai versenytársam elől vittem el, aki délelőtt a body building open kategória abszolút bajnoka lett.”

A végén az érzelmek is feltörtek a színész-testépítőből, akit felesége, Polyák Lilla kísért el Nevadába.

„Amikor Las Vegasban a dobogó legfelső fokán álltam a magyar zászlóval a hátamon, és nekem szólt a magyar himnusz, lenézve megláttam a feleségemet – na, az a pillanat egy életre belém vésődött!”

(Fotók: Molnár Mátyás)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.