A világ egyik legjobb ultrafutójának meglepő tanácsa: ne fussatok ultratávot!

Camille Herron szerint nem szabad a mindennapokban órákig terhelni monoton módon a testet, fontosabb a gyakori stresszes élmény.

Camille Herron az egyik legjobb ultrafutó, már csak ezért is lehet meglepő, amit nemrég tweetelt, és aminek apropóján a trailrunnermag.com hosszabb cikkben foglalkozott a témával.

Herron lényegében azt tanácsolja az ultrafutóknak, hogy ne fussanak ultratávokat!

Ez így elsőre meglehetősen furcsán hangzik. Az amerikai sportoló úgy gondolja, hogy aki eredményes akar lenni a leghosszabb távokon, annak csak a célversenyeken szabad ultrát futnia, minden egyéb hasonló futás csak rontja az esélyeit. Herron (aki nemrég 100 mérföldes világcsúcsot futott, de pályahiba miatt nem hitelesítették) napi edzésadagja így sem kevés, 25-35 kilométer is lehet, de általában két részre, egy hosszabb délelőttire és rövidebb délutánira bontja.

Ezek egy része 400 méteres, másik része hosszabb, 1500-5000 méteres szakaszokból áll, de legtöbbször van benne dombmenet is, jól megnyomott emelkedővel és lejtővel.

A nagy verseny előtt néhány héttel jöhet főpróbaként egy maraton, esetleg 50 kilométer, hogy megnézze, hogyan működik a tervezett frissítése.

Herron leginkább a csontok erősödése miatt hagyja ki a hosszabb edzéstávokat. Úgy véli, a futás során az első kilométereken éri a legnagyobb stressz a testet, utána a csontok egyre kevésbé „figyelnek” az ingerekre, a kapott terhelésre. A helyzet olyan, mint egy büdös szobába lépve: a bűz először nagyon is észrevehető, de minél több időt töltünk bent, annál jobban hozzászokunk – ha viszont kimegyünk, és másnap visszatérünk, újra az eredeti intenzitással érezzük a bűzt, amihez persze idővel újra hozzászokik az orrunk.

Sokan hasonlóan látják a csontot helyzetét is – jobb állandó stressznek kitenni, hogy folyamatosan erősödjenek, fejlődjenek. Tanulmányok szerint a csontsejtek négy-nyolc órás pihenő után kezdenek újra figyelni az igénybevételekre.

Az amerikai ultrafutó korábban maratonokat futott, és ezekhez sokszor maratoni edzést végzett – egy ideje azonban a jóval hosszabb távokra jóval rövidebb edzésekkel készül, és tökéletesen érzi magát akkor is, ha „csak” két órát fut egyszerre. Tavaly első lett a 100 mérföldes Jackpot Ultra versenyen, és ahogy mondta, a főpróbája akkor egy húsz mérföldes (32 kilométeres) laza futás volt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.