A világ második legjobb idejével nyerték meg a londoni maratont

Kelvin Kiptum 2:01:25-ös időt futott a londoni maratonon, a kenyai futónál csak Eliud Kipchoge teljesítette valaha gyorsabban a távot.

Elképesztő teljesítményt tett le az asztalra Londonban Kelvin Kiptum.

A 23 éves kenyai futó a világ valaha volt második legjobb idejével, 2:01:25-tel teljesítette a maratoni távot, és nyerte meg a versenyt.

A londoni maratonon győztes Kelvin Kiptum mellett a második Geoffrey Kamworor, a harmadik Tamirat Tola lett – Fotó: Reuters

Eredmény annál izgalmasabb, ha tudjuk, hogy a fiatal kenyai tavaly decemberben Valenciában, első maratoni versenyén 2:01:53-as idővel ért célba, ami jelenlegi állás szerint a világ harmadik legjobb idejének számít a maratoni futások történetében. A csúcsot továbbra is Eliud Kipchoge tartja 2:01:09-cel, ám Kiptum űridejét látva elmondható, hogy ennek a megdöntése sincsen már messze, sőt ő lehet a világon az első, aki két óránál is gyorsabban futja a távot.

A britek legendája, Mo Farah a kilencedik lett a londoni maratonon, míg az etiópiai klasszis, Kenenisa Bekele az NBC Sports szerint a 25 és 30. kilométer között szállt ki a versenyből.

Nyitókép: Reuters

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fantasztikus női világcsúcs a berlini maratonon
A legendás versenyen csak az eltévedéstől és a kóbor kutyáktól tart
Magyar sikerek a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán
Kipchoge legnagyobb ellenfele az óra lehet Berlinben
Athén–Spárta: Gáspár Péter a top tízbe vágyik

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.