Bár még hitelesítésre vár, kezdhetünk megbarátkozni a gondolattal, hogy a következő lélegzetelállító futásig finn atléta tartja a női 12 órás futás világrekordját.
Satu Lipiäinen ugyanis nemrég új csúcsot állított fel 153.6 kilométerrel a hazájában rendezett Kokkola Ultra Run elnevezésű eseményen. Az ultrafutásban meglehetősen fiatalnak számító, csupán 27 éves futó eredménye azért is különleges, mert az északi ország első női sportolója lett, aki ultratávon állított fel sosem látott rekordot: 4:41-es kilométereket átlagolt, ezzel nem csupán a világcsúcsot mondhatja magáénak, hanem összetettben is nyert.
A korábbi legjobbat a lengyel Dominika Stelmach tartotta, aki 152.633 kilométert futott fél nap alatt. Lipiäinen produkciója pedig róla és talán országa ultrás hagyományairól is sokat elmond, hiszen a 153.6 km-es új csúcs jobb eredmény mint a finn férfiak országos csúcsa (148.75)!
Márpedig az igencsak ritka, hogy női sportoló tartsa bármilyen műfajban az abszolút országos rekordot.
A remek futást elősegítette, hogy egyenletes, sima terepen rendezték a versenyt, viszont a finnországi időjáráshoz mérten már-már melegnek számított a 20 fok.
A boldog bajnok a blogjában később arról írt, hogy a viadal közben ugyan hallotta maga körül beszélni az embereket az esetleges csúcsról, ám ez nem igazán tudatosult benne, nem foglalkozott vele, nem is akart gyorsítani.
Pláne, hogy kezdetben kissé elfutotta magát, és négy óra környékén még a feladás lehetősége is átsuhant az agyán.
Szerencséjére később rendezte a gondolatait, és a hat óra utáni (csaknem 80 km), illetve 100 km-es időeredménye (7:37) már felülmúlta a várakozásait.
Lipiäinen teljesítménye talán a meglepetés erejével hat, ám az ultrafutást követőknek nem számít ismeretlen figurának. Tavaly ötödik lett a 100 km-es világbajnokságon, a 7:15-ös eredménye csupán 11 perccel maradt el a győztesétől. Civilben a Lappeenranta-Lahti Műszaki Egyetem posztdoktori kutatója, a megújuló energiákhoz kapcsolódó technológiákkal foglalkozik.
Forrás: Canadian Running Magazine, irunfar.com
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!