Az erdei futás varázslatos, a dobogós helyezések után jön az igazi kihívás

Schmidt Adrienn a Bükki Hard 60 kilométeres távján harmadik, a Vértes Terep Maraton 50 kilométerén pedig második helyen végzett – jöhet az UTH.

„Viszonylag későn kezdtem el futni, lévén nem sportos családból származom. Tinédzserkoromban kerékpároztam, ami mentálisan nagyon sokat segített – mondja a kezdetekről Schmidt Adrienn. – A futás úgy jött, hogy egy kerékpárverseny céljában meghallottam azt a mondatot, hogy bárki le tudja futni a maratont, és én erre rá akartam cáfolni.”

A Mórról származó Adrienn mégis elkezdte a felkészülést a megméretésre. Bár elmondása szerint minden hibát elkövetett, nem volt edzője, nem voltak futó barátai, mindent egyedül kellett megtapasztalnia. Végül 2015-ben Koppenhágában sikerült lefutnia élete első maratonját, s azóta összesen 39 hivatalos maratont teljesített.

„A terepfutás úgy jött, hogy korábban mountain bike-oztam, így jól ismertem a Vértest és a Bakonyt is, lévén Mór a két hegység között fekszik.

Amikor rájöttem, hogy az erdőben lehet futni is, akkor egyértelművé vált, hogy ott kell futnom.

Megmondom őszintén, nem vagyok tehetséges, de így is jobban élvezem, többet ad a terepfutás, mint az aszfaltos, bár igazából mind a kettőt szeretem.”

Mivel Adrienn hosszú távú célja az, hogy ne égjen ki a sportban, ezért mindig igyekszik változatosságot vinni edzéseibe, versenyeibe. Tavaly inkább aszfaltos viadalokon indult, idén elsősorban terepen teljesít, emellett triatlonozik is.

„A versenyek közül azokat szeretem a legjobban, ahol ott vannak a csapattársaim, és együtt bandázunk, egymásnak szurkolunk. Ilyen az Old Lake Man Tatán, ami kiemelkedően jó szervezésű esemény, és rendszeresen, nagy létszámmal veszünk részt rajta. Ott volt az első hosszabb triatlonversenyem is még 2018-ban.”

Adrienn az utóbbi két versenyét, a Bükki Hardot, és a Vértes Terep Maraton leghosszabb távját is az Ultra Trail Hungaryre való felkészülés jegyében futotta, hiszen ez lesz majd az idei nagy célversenye.

„A VTM-en nagyon jó női mezőny verődött össze, hárman-négyen végig együtt futottunk.

Sajnos a negyvenhatodik kilométernél begörcsöltem, mivel nem ittam eleget, eléggé pengeélen táncoltam, innentől már számolgattam vissza, mennyi van hátra. Hiba volt, de tanultam belőle.

A győztes, Németh Dóra abszolút megérdemelte az első helyet, az meg csak a szerencsén és mindössze öt másodpercen múlt, hogy a harmadik helyezett Arany Enikő nem tudott megelőzni.”

Adrienn elmondta, hogy öt óra alatti verseny volt a célja, végül 4:38:32-es idővel sikerült beérnie. Hangsúlyozta, hogy könnyebb és gyorsabb volt az idei pálya, és még az időjárás is nekik kedvezett, ideális körülmények között futhattak. Ha teljesen egyedül ment volna, lehet, hogy nem tudja ezt az időt hozni, lévén nagyon motiválták és húzták a többiek. Ezek után már tényleg csak egy feladat maradt: teljesíteni a célversenyt májusban.

„Azért különleges a mostani UTH, mert évek óta halogatom, és idén éppen a születésnapomon tartják, úgyhogy ezt jelnek veszem, nincs több halogatás. Nagyon készülök, izgalmas lesz, mert ez a táv az én komfortzónámon kívül mutat. Nem szoktam 100 kilométer felett futni, abszolút új világ lesz, és kérdés, hogyan fog a testem reagálni. Abban biztos vagyok, hogy le tudok futni 70-80 kilométert, azon a távon be tudom osztani az erőmet, de a 112 azért más lesz.”

Fotók: Schmidt Adrienn/archív

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.