Az új akadályok és az új táv mellett hajnali esőzés is nehezítette a pályát

A csaknem ezer indulót felvonultató Fighters’ Run versenyen nemcsak új akadályokkal készültek a szervezők, hanem egy új távot is életre hívtak.

A Fighters’ Run elnevezésű viadal egyik legfontosabb újítása az idén életre hívott középtávú verseny volt, amelynek 14-18 kilométer hosszúságú pályája még több szintemelkedéssel és akadállyal volt megtűzdelve, mint a klasszikus, 8-11 kilométeres rövidtáv.

Szombaton az egyéni indulók mérték össze az erejüket és a gyorsaságukat a közép- és rövidtávokon, őket a „Farkaskölykök”, azaz a gyermekfutamok követték, másnap pedig jöhettek a csapatversenyek.

Az első nap hajnalban esett az eső, ami némileg megnehezítette az indulók dolgát az agyagos talaj miatt, de ez még izgalmasabbá tette a vadregényes szakaszokon zajló viadalt. A délutáni gyerekfutamokon aztán már szikrázó napsütésben futhattak a kicsik.

A vasárnapi csapatversenyen jóval gyorsabban haladtak a résztvevők, az indulóknak viszont különleges szabályokkal, együttesen kellett teljesíteniük a pályát, ami igazi csapatépítő feladat volt annak a csaknem száz csapatnak, amely vállalta a kihívást.

A pályákon új akadályokat állítottak fel, az egyéni indulókat pedig örök rajtszámos, nevesített fejpánttal várták a szervezők, ami jelképezte a verseny ökoszemléletét.

Hasonló okból nem voltak például poharak sem, a versenyzők saját pohárba vagy kulacsba töltötték a folyadékot a frissítőpontokon, ezzel is csökkentve a hulladék mennyiségét.

A Fighters’ Run következő versenyét június 17–18-án rendezik Orfűn, a szezonzáró őszi eseményt pedig október 21–22-én, Eplényben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úgy taktikázott, hogy ne szálljon el a pulzusa, pályacsúccsal győzött az UTH-n
Kis híján elaludt a frissítő állomáson, végül bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n
Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló
Amit nem érdemes kihagyni: erőnléti edzések a futók számára
Hibázott, de női magyar csúcsot döntött és bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.