Félmaratonra vár a Diósgyőri vár

Vasárnap immár harmadszor kerül sor a Diósgyőri vár Trail futóversenyre, amely a Marathon Club-Joyson Félmaraton Tour-sorozat egyik állomása is egyben. A helyszínen is lehet még nevezni.

Télen és nyáron is megrendezte tavaly a Marathon Club SE és a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány a Diósgyőri vár Trailt, s mivel a szervezők pozitív visszajelzéseket kaptak a résztvevőktől – köztük Bogár Jánostól is –, ismét sor kerül a megméretésre. Ezúttal nyáron.

„2018 elején azzal a céllal indítottuk útjára a Marathon Club-Joyson Félmaraton Tour-sorozatunkat, hogy a hagyományos Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám-emlékverseny nemzetközi terepfutó-viadalunkon és a Miskolci Barátság Maraton nemzetközi utcai futófesztiválunkon egyaránt teljesíthető félmaratoni táv résztvevőinek, illetve a kisebb távokra vállalkozóknak egy futóversenyen keresztül is megmutassuk városunk további turisztikai nevezetességeit, úgymint a diósgyőri vár, Lillafüred és Miskolctapolca értékeit – mondta érdeklődésünkre Katona Ferenc önkormányzati képviselő, a szervezőbizottság elnöke. – A felújított diósgyőri vár, a Bükk-hegység változatos terepviszonyait tükröző pályák nagyon tetszettek a résztvevőknek, így a folytatás mellett döntöttünk. A sorozatot egyébként ebben az évben már Miskolc város önkormányzata is támogatásra érdemesnek tartotta.”

A résztvevők ezúttal is három távon nevezhetnek, a félmaraton (ennek távja 19.407 km lesz 822 méter szintemelkedéssel) mellett 8.2 kilométeren is rajthoz lehet állni, míg a legkisebbek 1.4 kilométert futhatnak.

A versenyre összesen hétszáz fő nevezhet, s a viadal napján a helyszínen is lehet még nevezni 6 500, 5 500, illetve 2 500 forint ellenében. Az útvonal erdei ösvényeken, szekérutakon vezet, kemény emelkedőkkel és lejtőkkel nehezítve. A résztvevők díjmentesen tekinthetik meg a diósgyőri várban (itt található a versenyközpont is) Nagy Lajos király egykori rezidenciáját.

„A már említett sorozat egyediségét az adja, hogy az erőpróbákat kiemelt helyszíneken, illetve csoda szép természeti környezetben, Miskolc turisztikailag és idegenforgalmilag frekventált helyszínein hívjuk életre. Kakukktojásként a széria részét képezi az október közepén Tokaj-Hegyalján megrendezendő Disznókő Tokaj Futókör névre keresztelt terepfutóverseny is. Az összetett értékeléséhez arra van szükség, hogy a sorozat hét versenyén legalább hat félmaratonit jegyezzenek a futók” – tette hozzá Katona Ferenc.

A 3. Diósgyőri vár Trail versenykiírása ide kattintva olvasható.

(kép forrása: https://www.facebook.com/events/503085423821666/)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.