Láthatósági kiegészítők és ruházat futóknak

Egyre rövidebbek a nappalok, így sokan csak szürkületben, sötétben jutnak el futni, vagyis nem árt az óvatosság – a Decathlon segítségével tippeket adunk saját magunk kivilágításához.

Napsütéses időjárás ide vagy oda, az ősz, majd a tél beköszöntével a nappalok egyre rövidülnek. Munkaidőnk azonban e két évszakban sem kevesebb, ezért aki nem olyan szerencsés, hogy napközben beiktathatja futásait, annak bizony maradnak a sötét reggelek, esték, illetve a szürke délutánok.

Reflektív futóruházat, hogy messziről is jól lássanak!

Két fontos tényezőt kell észben tartanunk ilyen futások során: egyrészt nekünk is látnunk kell, hogy ne essünk orra, másrészt a közlekedésben részt vevő többi embernek is látnia kell minket, mindannyiunk biztonsága érdekében. Mutatom a hasznos láthatósági kiegészítőket őszi és téli sötétben futáshoz!

Ruházat: A legtöbb futóruházatot ellátják kisebb-nagyobb fényvisszaverő csíkokkal, rátétekkel. A Kalenji ebben szintet lépett. Piacra dobta a reflektív futóruházatot, amelyben tuti, hogy a Holdról is kiszúrnak minket!

Ez a technológia az alábbi modelleken található meg:

hosszúnadrág
kabát
pulóver

Bárhová csiptethető jelzőfény

Jelzőfény: A választékban természetesen megtalálható a megszokott kis kerek lámpa. Csíptetőjének köszönhetően a ruházat szegélyére, sapkára vagy cipőre is fel lehet fogatni. Egyenletesen világító funkciója mellett villogó piros fényt is kibocsát. LED-lámpájának köszönhetően 100 méterről is látható.

Piros villogó jelzőfény, amely a karra rögzíthető

Létezik egy motion light nevű helyzetjelzőnk is. Előnye, hogy környezetkímélőbb, mert elem és akkumulátor nélkül működik: a lengőmozgást alakítja át energiává, ezzel üzemelteti négy piros LED-jét.

Mellkaslámpa: Jó hír a Vasember-filmek kedvelőinek! Futás közben mindenki szuperhősnek érezheti magát, és úgy is nézhet ki. Ebben segítenek a mellkason hordható Kalenji-lámpák. A termék elemes és akkumulátoros verzióban is elérhető. Előbbi 100, utóbbi 250 lumen teljesítményű, így a fénycsóva képes előttünk 20 métert bevilágítani. A testlámpa szuper alternatíva az olyan futóknak, mint én is, akiknek mindig van a fején valami, így a fejlámpa zavaró lehet.

Elemmel és akkumulátorral működő mellkaslámpa is kapható a Decathlonban

Fejlámpa: A testlámpa persze nem mindig opció. Például éjszakai terepfutás során sokkal praktikusabb egy olyan lámpa, amely követi fejünk mozgását, és fénycsóvája koncentráltabb.

A Decathlonban jelenleg ezek a futáshoz tervezett Kalenji-fejlámpák érhetőek el:

Onnight 210: elemes; teljesítménye 45–100 lumen

Onnight 250: tölthető; teljesítménye 55–160 lumen

Onnight 710: tölthető; teljesítménye 30–300 lumen

A fejlámpák tervezésénél kiemelt szempont volt a megfelelő súlyeloszlás a fejen, így mindhárom modell lámpafeje elöl, akkumulátora pedig a pánt hátsó részén helyezkedik el.

A fejlámpa fénycsóvája koncentráltabb és követi a test mozgását

Az említettek mellett ne feledkezzünk meg a jól bevált fényvisszaverő karpántról sem.

Mindegy, hogy melyik eszközzel érjük el, de a lényeg: lássatok és maradjatok láthatóak ősszel és télen is!

Buczkó Bea, a Decathlon triatlon, úszás és szörf sportági igazgatójának írása

(x)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.