Futócipőteszt kőszáli kecskével

Egy kőszáli kecske segítségével tesztelte legújabb futócipőjét egy amerikai cég. A hegyekben rutinosan mozgó állat nem könnyítette meg a kihívást elvállaló öt futó dolgát.

Egészen bizarr módon tesztelte és népszerűsítette legújabb futócipőjét az egyik neves amerikai cég (Brooks). Nem tudni, kinek jutott eszébe az ötlet, mindenesetre nem szokványos kísérletről van szó. A lényeg, hogy egy GPS-jeladót tettek egy spanyol kőszáli kecskére, így pontosan követni tudták az állat útvonalát.

Mindezt Katalóniában, az 1237 méter magas Montserrat hegyen. Ezután öt rutinos futót kértek fel, hogy tegyék meg az általuk nem ismert, csúcsra vezető útvonalat – éppen ugyanúgy, ahogyan a kőszáli kecske.

Ezzel azt szerették volna bizonyítani, hogy az általuk kifejlesztett új cipő mindenféle terepen megállja a helyét, és maximálisan védi viselője lábát.

A futóknak azonban így sem volt egyszerű dolga.

„Nem ismertük az útvonalat, de nem gondoltuk, hogy ennyire kemény dolgunk lesz. Mi tagadás, a kecske nem könnyítette meg a feladatunkat. A terep nagyon egyenetlen volt, és sok helyet alig lehetett megközelíteni” – idézte a Marca a feladatot teljesítő Damia Ramist.

A terepen rutinosnak számító kecske kényelmes tempóban egy és negyedóra alatt teljesítette a tizenhárom kilométeres, ezerméteres szintemelkedéssel nehezített távot. A furcsa kihívást megörökítő videó alapján a futók sem teljesítettek sokkal jobban, alig néhány perccel értek fel hamarabb a csúcsra.

(Fotó: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.