Hét éve nem futott ilyen hosszút, izgult, de nagyszerű győzelmet aratott az Ub-n

Nagy Katalin 20:20:30-as idővel győzött a nők között az Ultrabalatonon, öt perccel maradt el a pályacsúcstól.

Kiválóan teljesített az Ultrabalatanon, győzött a nők között, ráadásul csupán öt percen múlt a női pályacsúcs. Milyen célokkal vágott neki a versenynek?

Második alkalommal vettem részt egyéniben az Ultrabalatonon, először kétezertizenháromban voltam ott – mondta Nagy Katalin, aki 20:20:30-as idővel győzött a nők között az Ultrabalatonon. – Érdekes, mert annak idején ez volt az első igazán hosszú versenyem, ezzel váltam ultrafutóvá, most, tizenegy évvel később pedig ismét ott lehettem. Hét éve nem futottam ilyen hosszút, izgultam rendesen, kíváncsi voltam, hogyan sikerül. Elsősorban az volt a célom, hogy összejöjjön az az időeredmény, amit előzetesen kitűztem, huszonegy órán belül célba akartam érni. Mivel ez sikerült, boldog vagyok. Egyébként nem néztem meg előzetesen a rajtlistát, csak magammal foglalkoztam.

Milyen volt a futás?

Nagyon jól ment, mélyebb hullámvölgyeim nem is voltak, csodálkoztam is rajta. Az utolsó harminc kilométer viszont nagyon keményre sikeredett, a gyomrom rosszalkodott, nem is tudtam enni, így nem volt energiám a végére. Éjszaka hűvös volt és fújt a szél, ekkor kisebb gödörbe kerültem, de az utolsó négy kilométerre rendbe jöttem, mire véget ért a verseny, ismét minden szuper volt.

Öt perccel maradtam le a pályacsúcstól, a kísérőim aranyosak voltak, próbáltak motiválni és tüzelni, hogy meglegyen a rekord, de az utolsó szakaszon már csak az volt előttem, nehogy megelőzzön a második lány. Habár nem lett meg a pályacsúcs, így is boldog vagyok, mivel teljesítettem a kitűzött időt.

Ahogy mondtam, mélyebb hullámvölgyem nem volt, a kisebb mélypontokat jól kezeltem. Floridában harminc fokban edzettem, itthon sokkal jobb volt tizenötben futni. Összességében nagyszerűen éreztem magam, az utolsó harminc kilométer szenvedősre és kalandosra sikeredett, egyszer el is estem, de nagyon jó élmény volt az Ub.

Említette, hogy mélyebb hullámvölgye nem volt, mégis, mi okozta a legnagyobb nehézséget?

A gyomrom. Tudtam, hogy előbb-utóbb előjönnek problémák, minden hosszú távú versenyen küzdök velük. Ezt nehéz volt megélni a végén, de ilyenkor jön a kihívás része, hiszen csak kell valamit bevinni az energia miatt. Ráadásul elkezdtem fázni is… Tudtam, hogy enni kell, de már nem kívántam semmit. Nehéz volt ezt kezelni. Az elmúlt években sérülésekkel küzdöttem, nagyon örülök, hogy ezúttal nem fájt semmim.

Tizenegy év elteltével tért vissza az Ultrabalatonra: milyen volt ismét itt lenni?

Nagyon jól éreztem magam, szerencsés vagyok, hogy remek csapatom volt. Az egész családom eljött, így az édesanyám, a testvéreim, az unokahúgom, a sógorom és a sógornőm is ott volt, illetve jó barátom, Rudolf Tamás, akivel sok szép versenyélményt éltünk meg együtt, a Spartathlonon is ő segített annak idején. Edzőm, Maráz Zsuzsi biciklivel kísért, ráadásul az utolsó hatvan kilométerre csatlakozott Mihalik Norbi is. Ilyen csapattal élmény volt haladni, nagyon boldog voltam, és ezúton is köszönöm nekik. Jó érzés volt győzni, ezt a csapatomnak is köszönhetem.

Az előbb azt mondta, hogy az utóbbi időben sérülésekkel küzdött. Mit lehet ezekről tudni?

Kétezertizennyolcban volt egy bütyökműtét a lábamon, amivel a beavatkozás után nem foglalkoztam. Pedig ezt követően figyelnem kellett volna a rehabilitációra és a gyógytornára, sajnos ezek kimaradtak, nem törődtem vele. Mivel megváltozott a lábfejem szerkezete, például a csípőm is elmozdult, ami nagy probléma volt. Pihentettem, de amint felépültem bármi kisebb problémából, egyből mentem futni. Évekig egyik sérülés követte a másikat, közben próbálkoztam kvalifikálni magam a huszonnégy órás válogatottba, de nem jött össze. A kétezertizenkilences világbajnokságot is el kellett engednem, majd egyszer csak úgy döntöttem, nem mehet így tovább.

Több mint fél évig teljesen abbahagytam a futást, ezalatt jógáztam és erősítettem, különböző szakembereket kerestem meg. Rendbe kellett tennem a testemet, szerencsére mostanra nincs semmiféle problémám. Azóta is folyamatosan jógázom és erősítek, úgy tűnik ezek is kellenek, hogy a futás jobban menjen.

Megjegyezte, hogy az elmúlt hét évet tekintve most teljesítette a legtöbb kilométert. Hogy nézett ki ez az időszak?

A pihenő előtt rendszeresen futottam és versenyeztem rövidebb távokon, nyolcvan vagy száz kilométeren. A sérülések is közrejátszottak abban, hogy az elmúlt hét évben nem a futás szerepelt az első helyen nálam, változott a fontossági sorrend az életemben. Sokat költöztünk, így nem tudtam megfelelően figyelni az edzésekre. Persze a futás szeretete megmaradt, kijártam edzeni, de más dolgok előrébb voltak az életemben.

Kétezertizenötben és kétezertizenhatban győzött a legendás Spartathlonon. Hogyan emlékszik ezekre a sikerekre?

Nagyon izgatott voltam a Spartathlon előtt, először kétezertizennégyben indultam a versenyen, akkor második lettem. Rögtön magával ragadott, tudtam, hogy vissza akarok térni. Egy év múlva négy órát javítottam az időmön és sikerült az első helyen végeznem. Hatalmas élmény volt a csodálatos útvonalon végigmenni. Remek volt a hangulat, az emberek szurkoltak, ráadásul kétezertizenötben megdöntöttem az akkori pályacsúcsot. Kihoztam magamból a maximumot, elmondhatatlanul jó érzés volt. Sosem úgy megyek egy-egy versenyre, hogy első szeretnék lenni, titkon persze vágyom rá, de ha elérem a várt időeredményt, akkor mindegy, hogy első vagy negyedik vagyok. Kétezertizenhatban nem volt bennem a címvédés, csupán az volt a célom, hogy hét percet javítsak az előző évhez képest. Akkor ugyanis huszonöt óra hét perc alatt értem be, az a hét perc pedig eléggé zavart… Sajnos nem tudtam huszonöt óra alá menni, nem tudtam javítani, rosszabb lett az időm, mint kétezertizenötben. Hiába nyertem, volt bennem egyfajta csalódottság. Rudolf Tamás mindkét Spartathlon-győzelemnél ott volt velem, illetve sokat köszönhetek akkori edzőmnek, Lőrincz Olivérnek.

Korábban tagja volt az amerikai hosszútávfutó-válogatottnak. Most is a csapathoz tartozik?

Most nem vagyok tagja, szigorú szabályok vannak. Mindegy, hogy valaha mit értél el, minden alkalommal kvalifikálni kell. Az első hat időt veszik számításba, nehéz bekerülni a válogatottba. Kétévente rendezik meg a huszonnégy órás világbajnokságot, így kell készülni, így kell edzeni. A napokban kezdtem el azon gondolkozni, hogy jó lenne futni egy remek huszonnégy órát. Az Ultrabalaton előtt azt gondoltam, nem biztos, hogy a hosszú távokat szeretném, de igencsak meglepődtem, hogy milyen jól éreztem magam, így lehet, van dolgom még a hosszabb távokkal is.

Az Ultrabalaton-győzelme után mit tervez a továbbiakban?

Egyelőre nincs tervem vagy célom, gondolkodom, hogy merre tovább. Decemberben Arizonában lesz egy huszonnégy órás verseny, néhányszor részt vettem már rajta, remek a pálya és jó a szervezés, azon lehet, hogy ott leszek. Addig kisebb, nyolcvan és száz kilométeres versenyeken tervezek részt venni, meglátjuk, hogy miképp alakul. Egyelőre nem az van, mint régen, hogy amint lement egy verseny, máris tudtam, mi lesz a következő. Most élvezem ezt a pihenős időszakot.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nem mindenki lesz ultrafutó, de amit lefutsz, az a tiéd, nem veheti el senki!
Toldi Péter nyerte meg a világ egyik legkeményebb futóversenyét
Emberek a Dunában: több mint ezerötszázan úsztak Budapest szívében
Mészáros Tamás a Balaton-kör után dupla Spartathlont futna
Hasznos alkalmazások rövidebb és hosszabb túrákhoz

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.