Mátyus Csaba már hét maratonit teljesített, ám az utóbbi időben rövidebb távokon, párosban versenyez. Nagy vágya, hogy egyszer külföldi maratonin érjen célba, most ezt tűzte ki célul.
„Kétezerkilencben kezdtem futni – mondta az 51 esztendős Mátyus Csaba a Csupasportnak. – Akkoriban váltam el, majd megismertem egy ultrázó lányt, így kezdődött minden. Azóta több mint ötszáz versenyen vettem részt, ezeknek nagy része terepen volt. Kétezerkilencben egyből lefutottam az első félmaratonimat egy óra negyvennyolc perces idővel, majd a következő esztendőben jött az első maratonim, amelyen három óra negyvenhárom perc alatt értem be a célba.”
Edző nélkül készül, magának írja az edzéstervet; elmondása szerint több résztávos tréningre lenne szüksége, így a jövőben jobban fog figyelni erre. Félmaratonin egy óra tizenkilenc perc az egyéni rekordja, maratonin két óra ötven perc, amit kétezertizenhatban ért el.
„Hetente hármat edzek, és szinte minden hétvégén versenyzem. Ki kell emelnem a Futapest Klubot, az egyesület remek terepversenyeket rendez, egy évben húsz-huszonöt megméretés fut a neve alatt. Jobban szeretek terepen futni, mert nem viseli meg annyira a térdemet, mint az aszfalt. Az utóbbi időszakban legtöbbször párosversenyeken vettem részt, nagyon tetszik, amikor valakivel egy csapatban küzdhetek. Igazán büszke vagyok rá, amikor dobogós helyet érünk el. Az egyik legjobb magyar ultrással, Beda Szabolccsal viszonylag sokat futunk egy csapatban, remek sportember, szeretek vele együtt mozogni, ám megemlíthetném Merényi Tímeát, Simona Staicut, Kovács Zitát vagy Nedelka Józsefet is, valamennyiükkel futottam már párban, és mindannyiszor remekül éreztem magam.”
Az esztendők alatt felhalmozta az érmeket: 2018 volt a legjobb éve, akkor hatvanhárom érmet szerzett, 2019-ben hatvanat, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt harmincötöt, a tavaly pedig harminchármat. A legbüszkébb a SPAR Maratonon elért két óra ötven perces eredményére, ám minden megnyert versenye szép emlék. Legtöbbször vidéken, kisebb eseményeken vesz részt, heti szinten ötven-száz kilométert fut, emellett rendszeresen kerékpározik. A Bécs–Budapest Szupermaratont és a Balaton Szupermaratont is teljesítette korábban.
„Negyvenkét kilométeres távokat mostanában nem teljesítek, a kardiológusom nem javasolja a hosszú futásokat. De ha őszinte akarok lenni, a jövőben szeretnék még legalább egyszer maratonit teljesíteni. Nagy vágyam, hogy egyszer külföldi maratonin érjek célba.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!