BLOGRA FUTOTTUNK Következik a nagy bejglifutás

A hobbifutókra óhatatlanul felszaladt pár kiló, amit valahogy gyorsan le kell kocogni – blogszörfösünk is megfogadta, hogy nekiveselkedik, s hogy legyen motiváció, remek bejegyzéseket is talált.

Most, hogy véget ért a nagy zabálások időszaka, kezdődhet a fölös kalóriák ledolgozása! Ezt bejglifutásnak hívom, és legyünk őszinték, mostanság mindenki kevesebbet mozdult ki otthonról, tehát az edzéseket nem lehet elhagyni. Jómagam is sokat ettem és pihentem (értsd: sorozatokat néztem, és közben fekve tömtem magamba a bejglit, hókiflit, sajttortát…), és természetesen futottam. Ezekben a hidegebb időszakokban csak „céltalanul”, kedvemre futkosok, amennyi jólesik. Azonban év végén volt pár nap, amikor 6 fok fölé ment a hőmérséklet, így elérkezettnek láttam az időt, hogy az új Garmin futóórával közösen csináljunk kis résztávos edzést. Eszméletlenül jólesett a másfajta terhelés, még kis izomlázat is összeszedtem, nagyon elégedett voltam magammal és a világgal. A TRX-edzések hiánya miatt azonban nagyon sokat fáj már a derekam, és bizony a résztávnak is meglett a következménye. Természetesen futás közben nem érzem a fájdalmat, de ahogy ledobom a futócsukám, a derekam megfeledkezik a funkciójáról, és szinte menni alig tudok egy darabig. A résztáv után is hosszabb pihenő következett, de akkor is megérte! Rá két napra elmentem egy óvatosabb kocogásra, de a helyzet változatlan, bármilyen gyakorlatokat végzek, a fájdalom jelen van.

Nagyon várom már, hogy újra edzőterembe járhassak, mert én ennek megoldásához kevés vagyok, a TRX viszont tökéletesen megszüntetni a problémát.

Derékfájás ide vagy oda, amikor január elsején elmentem egy kis kocogásra, bárkivel találkoztam útközben, boldog új évet kívántam neki, és őszintén remélem, tényleg jobb lesz, mint az előző. Én nem szoktam fogadalmakat tenni, hogy mit csinálok másképp a következő évben, de most kivételesen változtattam. Természetesen futás közben agyaltam ezen (igen, néha nem jön össze a mindfulfutás), hiszen ilyenkor jönnek a világmegváltó gondolatok 🙂

Bízom benne, hogy az egészségügyi helyzet hamarosan rendeződik, mi pedig annyit és úgy sportolhatunk, ahogy szeretnénk! Sportban gazdag boldog új évet mindenkinek!

 

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka hosszútávfutó-edző számára az előző év hozott ugyan nehézségeket, de összességében tartalmas és jó éve volt. Anyaként és edzőként is helytállt, futóként pedig megkezdte az építkezést, hogy újra formába lendüljön!

ROADRUNNERDIARY.WORDPRESS.COM

Kis Reni a futóedzéseket bringázással szokta kiegészíteni, s mivel ez télen nehezebb, mint a futás, megoldást keresett a problémára. Vett magának egy okosgörgőt, és keresett hozzá alkalmazásokat. Hogy őszinte legyek, teljesen új világot tárt fel előttem, bitang jók ezek az appok a konkrét útvonalakkal, bringatársakkal!

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU

Hernádi László Vérkör-futással zárta az évet, a 76 kilométert 10:22 óra alatt tette meg. Bejegyzésben remek útleírást és csodaszép fotókat láthatunk!

JANOSFUT.WORDPRESS.COM

János egy tatai instant kihívást teljesített, a Turul Trail 21 kilométeres távját, ami 700 méter szintemelkedést is jelentett. Aki nem ismeri a környéket, a bejegyzés első felében részletes tájékoztatást kap az ott található látványosságokról, képekkel kiegészítve. Volt ott hatalmas sár, siratófal (nem véletlen) és gyönyörű útvonal, a végén csodaszép éremmel. Fotókkal illusztrált részletes beszámoló igazi kedvcsináló a Turul Trailhez!

RUNNERSWOLRD.HU

Nem is kell hosszúra nyújtani az írás bemutatóját: a honlapon olvasható cikkben bemutatnak (fotókkal illusztrálva) néhány tartásjavító gyakorlatot, amelyek nagyon hasznosak a futóknak!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Pulzuskontroll vagy futástanulás – ez itt a kérdés!

KREMLICZA LEVENTE

Ismét gyakori téma a közösségi oldalakon, csoportokban, mennyire nélkülözhetetlen a pulzuskontrollos edzés. Először tisztázzuk, mi is a pulzuskontroll. Ez lényegében az edzésterhelés szabályozásához, figyeléséhez eszköz, önmagában nem edzésmódszer. Pulzusalapon is sokféle módon lehet edzeni, vannak edzők, akik alacsonyabb zónákban dolgoznak inkább, és alulról építik fel az állóképességet, s vannak, akik magasabb pulzuson, intenzívebben edzenek, és még sok más módszer létezik.
Sokszor nagyon kezdőknek is ajánlják a pulzusalapú edzést, de én nem tartom ezt jónak. Az elején egészséges, ugyanakkor az aktívabb, sportosabb életmódhoz szokott embernek nincs rá szüksége, arra viszont sokkal inkább, hogy megtanuljon futni. Kialakítsa saját futóstílusát, megtanulja, mi a különbség a könnyű és intenzív futások között, mire hogyan reagál a teste. Az első időszak legyen a szabadság, a küzdelmes futások, az elfutott edzések, az önmegismerés ideje, aztán jöhetnek az edzéstervek, pulzuskontroll, akármi. A legjobb edzésterv, a legjobb óra sem képes helyettesíteni, hogy megismerjük saját testünket, és sokan elmulasztják ezt.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.