Mag Erika: az aszfalt mellé jöhet a terep is

Az Ultrabalaton, a Korinthosz és a Spartathlon teljesítése után még a Piros85-öt is vállalta Mag Erika, s bár elmondta, nem volt tökéletes a futás, így sem bánta meg az indulást. A jövő évre azonban még bőven vannak kérdőjelek.

Van az úgy, hogy az ember szeretetből fut. Akár kisebb sérüléssel is. Akár bő 85 kilométert is. Pontosan ez történt Mag Erikával, aki utóbb elmondta, nem volt a hétvégén tökéletes állapotban, mégsem szerette volna kihagyni a Piros 85-öt.

„A vége jó volt, de közben azért elég nehezen ment, mert nehezen regenerálódtam a Spartathlon után, volt egy kis sérülésem is, amit nem sikerült teljesen kiheverni, viszont nagyon szeretem a Piros 85-öt, tavaly is jó élmény volt, ezért indultam az idén is – mondta Mag Erika. – Sejtettem persze, hogy más lesz, mint egy éve, de nagyon szeretem a szép őszi erdőt, és azért így is megvolt az élmény, bár kicsit felülírta a jó érzéseket, hogy szenvedősre sikerült. Amennyire lehetett, próbáltam kiélvezni bizonyos pillanatokat, számítottam rá, hogy így alakul majd.”

Az idén az első Spartathlonját teljesítő ultrafutó elmondta, minden bizonnyal csonthártyagyulladása volt, ami már a görögországi megméretés utolsó harmadában is kínozta, s jó két hétig nem is múlt el a fájdalom.

Mag Erika hozzátette, talán kicsit túl is vállalta magát, ugyanis csak jövőre tervezte a Spartathlont, de nem tudott nemet mondani a lehetőségre, hogy már idén is rajthoz állhat a kultikus viadalon.

„Utólag semmiképpen sem bántam meg, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hiszen ez volt a legnagyobb álmom, ami a futást illeti – folytatta a 35 esztendős kiválóság. – Amúgy sem szoktam megbánni dolgokat, a Piros 85-öt sem bánom. Vállaltam, közben fájt egy kicsit, de majd megszépül. Ahogy a Spartathlon is, sőt, az már közben is megszépült, egy percig sem gondoltam, hogy ne lenne ott még dolgom a jövőben.”

Mag Erika arról is beszélt, hogy a Spartathlon óta kevesebbet edzett, egy-két órás futásokkal próbálta formában tartani magát, most pedig egy pihenősebb időszak következik.

A tervben még kisebb terepversenyek szerepelnek, a nagy cél pedig az Ultrabalaton. No de mi lesz a Spartathlonnal jövőre?

„Nagyon kérdőjeles, ugyanis a kisfiam szeptemberben megy iskolába, a verseny meg ugye szeptember végén van, előtte felkészülési időszak, szóval ezért nem terveztem, de nem tudom, hogy leszek képes megállni, hiszen visszavágyom. A nagy cél most az Ultrabalaton, illetve terepen szeretnék fejlődni, mert a terepfutások is nagy élményt adnak. Mindkettő másért jó: aszfalton jobb eredményekre vagyok képes, az az én világom, több lehetőségem is van készülni, terepen inkább csak hétvégén tudok futni, és a technikám sem annyira jó – felfelé erős vagyok, de lefelé nem annyira. Szóval nem tökéletes, azonban mit tehetnék, az aszfalt mellett a terepfutást is nagyon szeretem.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.