Megrémisztette a kőomlás és a jégeső, de nem adta fel a terepfutást

Németh Beáta átvette a verseny szervezését, így az Írottkő Hegyi Futóversenyt mostantól ő rendezi.

Mikor kezdte a futást?
Tizenöt éve – mondta a Csupasportnak Németh Beáta. – Édesapám rendszeresen futott, gyerekkoromban ez a példa volt előttem. Elmentem vele versenyekre, s egyből megtetszett a légkör. Eleinte öt kilométerrel kezdtem, nem érdekelt a tempó, a mozgás volt a lényeg. Aztán úgy hozta az élet, hogy a munkám miatt hat évet kihagytam, majd kétezertizennyolcban, a Szombathelyi Futóklubban kezdtem ismét komolyabban futni.

Hogyan növelte a távokat?
Egy éven belül eljutottam a maratoni távig, majd kinéztem a Bécs Maratont, azonban három héttel a verseny előtt a helyi Vaskörön teljesítettem a futóklub kíséretével az első maratonimat, azt követte Ausztriában az első, már versenykörülmények között.

Sajnos nem volt jó élmény, rengetegen voltak, sokan rosszul lettek, ami megrémített. A verseny után városnézés volt a programban, ám olyan negatív hatása volt a délelőttnek, hogy egyből haza kellett jönni.

Akkor eldöntöttem, hogy abbahagyom az aszfaltos futást, és a terep felé fordulok. Pár napra rá el is mentem a Kőszegi-hegységbe kocogni.

Milyen volt a terepfutás?
Egyből megtetszett. Fogtam egy térképet, és elkezdtem felderíteni a környéket. Olyan helyekre jutottam el, ahova nem is képzeltem volna, három-négy órát töltöttem a szabadban. Aztán gyorsan nőttek a távok, először túráztam, majd jött a terepfutás. Beneveztem ebben az évben két ötven kilométeres versenyre, majd az év végén a Piros 85-re, amelyet tizenhárom óra alatt teljesítettem is. Aztán hallottam többek között az UTMB-ről, gyorsan bele is habarodtam. Utánajártam, majd megtudtam, hogy pontokat kell gyűjteni a részvételhez, így egyből elkezdtem pontgyűjtő versenyeket keresni. A Lavaredo Ultra Trailt nézem ki, először a húsz kilométeres távot teljesítettem, majd a következő évben a nyolcvanat. Aztán jött két szlovén esemény, az egyiken nagyon megijedtem, volt ott minden, kőomlás, kemény erdős szakasz, jégeső, angolul sem beszélt senki, úgy magamra maradtam. Ekkor jöttem rá, hogy nem veszélytelen a terepfutás.

Aztán felgyorsultak az események, kétezerhuszonegyben el is jutott az UTMB-re.
Kétezerhúszban két és fél hét alatt teljesítettem a Dél-Zala Dombjai háromszáz kilométeres távját. Ez nagy löketet adott a folytatásra. Egyre több versenyen vettem részt, nagyon tetszett az események hangulata. Ezután azonban kétszer is átestem a koronavíruson, ezek után nem úgy ment, ahogy szerettem volna.

Kikeveredtem a betegségből, ekkor végre teljesíthettem az UTMB ötven kilométeres távját. Közben érmes helyezéseket értem el a versenyeken, az országos hegyifutó-bajnokság senior kategóriájában bronzérmet szereztem.

Aztán tavaly csak száz kilométer feletti versenyeken vettem részt, a Lavaredo Ultra Trail százhúsz és a Madeira Ultra Trail száztizenöt kilométeres távján. Utóbbi volt életem eddigi legnehezebb versenye, több mint hétezer méter volt a szintemelkedés, kis erdei falépcsők nehezítették a haladást. Idén Burgenlandban teljesítettem egy hatvan kilométeres versenyt, és Umagban a 100 Miles of Istria hetven kilométerét. Utóbbi eseményen az utolsó húsz kilométeren százhárom versenyzőt előztem meg, erre kifejezetten büszke vagyok. Idén még ott leszek az Ultra Trail Hungary száztizenegy kilométeres távján, és Korzikán futok egy hetven kilométeres versenyen. Az Ultrabalatonra volt nevezésem egyéniben, ám jelenleg versenyszervezéssel foglalkozom a szabadidőmben, így edzés hiányában sajnos le kellett mondanom.

Az október nyolcadikai Írottkő Hegyi Futóversenyt szervezi. Mit lehet tudni róla?
Idén lesz negyvenéves az Írottkő Hegyi Futóverseny. Ezt az eseményt inkább a helyiek ismerik, idéntől vettem át a verseny szervezését. Tavaly lefutottam a barátaimmal, majd megkerestem a korábbi szervezőt, és megbeszéltem vele, hogy szívesen átvenném a versenyt. Magasabb szintre akartam emelni, így elkezdtem kapcsolatokat építeni. Mivel egymagam szervezem, rengeteg munkám van vele, minden szabadidőmet ennek szentelem. Nemcsak magyar, de osztrák hegyi útvonalon is elhalad majd a pálya, s három táv (hét, tizennyolc és negyvenhat kilométer) közül választhatnak a részvevők. Fontos szempont natúrparki tagként a környezetvédelem, teljes mértékben megpróbáljuk szemétmentessé tenni a versenyt. Osztrák és magyar futókat egyaránt várunk, mindkét országban meghirdetjük, hogy minél többen csatlakozhassanak. Nem sok női versenyszervező van, büszke vagyok magamra, hogy belevágtam, és becsülettel meg is valósítom. Örülök, hogy Bérces Edit elfogadta a meghívást, ő ott lesz a díjátadón, de rajta kívül még több neves futó is tiszteletét teszi az eseményen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.