Megvannak a 2023-as Spartathlon magyar indulói – legendás futó a várólistán

Athénban kisorsolták, kik lehetnek ott a népszerű versenyen – több mint ötven magyar várta izgatottan, kap-e lehetőséget.

Bár a Spartathlont ősszel rendezik, a tavasz is izgalmas lehet, hiszen akkor derül ki, kik azok a futók, akik indulhatnak a legendás Athén–Spárta versenyen, azaz esélyt kapnak arra, hogy 246 kilométer teljesítése után megérinthessék Leonidász szobrát.

Ahogy a szervezők nevezik, a Spartathlon-lottó sorsolását már megtartották, megvan az ötven görög és a több mint háromszáz más nemzetbeli sportoló, aki szeptember végén ott lehet a rajton. A magyar csapat szokás szerint hatalmas létszámú lesz.

Erős Tibor tavaly remekül futott

Jelen állás szerint ott lesz a rajton Erős Tibor, aki legutóbb negyedik lett, és 23:23:53 órás ideje a valaha volt legjobb magyar eredmény. Indulhat Simonyi Balázs, aki már tizedik sikeres teljesítésére készül. Újra nekivág a távnak Gyöngyösi János Tibor, aki tavaly ugyan kényszerűségből feladta, de két éve nyolcadik lett, az M50-es kategóriájában pedig az első. Toldi Péter és Gáspár Péter szintén a leggyorsabb ultrások közé tartoznak.

Zétényi Szvetlana újra ott lehet a Spartathlonon

Na de lássuk a teljes magyar csapatot, sorsolási számuk szerint: Nemes László (23), Gyöngyösi János Tibor (24), Toldi Péter (27), Gáspár Péter (28), Cserpák Tamás (32), Fogarasiné Veres Krisztina (33), Vajda Zoltán (35), Zétényi Szvetlana (53), Erős Tibor (73), Simon György (75), Mihalik Norbert (76), Horváth Tamás (96), Bognár Ákos (97), Evetovics-Balla Hajnalka (124), Török Benjámin (157), Boros Richárd (161), Csingár István (162), Bazsó Tibor (166), Virág Pál (168), Máté Mónika (173), Horváth Péter (175), Földi Zsuzsanna (177), Simonyi Balázs (182), Szekeres Tibor (184), Rottler Zoltán (197), Mag Erika (249).

Ez huszonhat magyar futó, de Mag Erika péntek este még a várólistán szerepelt, szombatra már nem, és elképzelhető, hogy a szervezők által közzétett felsorolásban vannak még hibák.

Sok magyar futó került még a várólistára, köztük például a Spartathlon 1991-es bajnoka, Bogár János, és számos olyan sportoló, aki tavaly teljesítette a távot.

Bogár Jánosnak nem volt szerencséje a sorsoláson

A várólistás magyarok: Prantner Gábor, Poór Péter, Fejér Zsuzsanna, Kelemen Anett, Kádár Kitti, Nagy Miklós, Farkas Zoltán, Ambrus Károly, Gerda Lajos, Balogh Ildikó, Varga Dóra, Sápi Balázs, Bogár János, Benke György, Csepregi Ákos, Lovász Zsolt, Dombay Gábor, Hernádi László, Fodor Szilárd, Káldi Péter, Gozony István, Varga Róbert, Ferenczik József, Lukács Sándor, Boros Linda.

Hiába lesznek esetleg majd visszalépések, az országkvóta miatt a várólistáról magyar futó csak magyar visszalépő helyére kerülhet be.

A versenyen újra ott lesz Fotisz Zizimopulosz, aki tavaly a Spartahlon-történelem harmadik legjobb idejével győzött, de nagyon bosszús volt, mert egy hét kilométeres eltévedés miatt nem tudta megdönteni Janisz Kurosz 20:25:00-s csúcsát. Már csak 202 nap, és kiderül, ezúttal sikerül-e neki.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.