Minden futónak jut egy vár a zempléni Panoráma Trailen

Lélegzetelállító tájakon visz át a Boldogkő várától Regécen át Füzérre vezető zempléni Panoráma Trail futóverseny, amelynek a befutóérme is csodálatos.

„Futni ott, ahol mások nyaralnak” – ezzel az ötletes és tökéletesen igaz mottóval csábítják a jelentkezőket a Panoráma Trail, vagyis a zempléni panorámafutás szervezői, hiszen aligha van szebb táj az országban, mint ahol a 45 kilométeres, 1600 méteres szintkülönbséggel is járó futóversenyt rendezik: három csodás, hegyre épült középkori kővárat köt össze. Boldogkő várától indul, útba ejti a regéci várat, a befutó pedig Füzéren van. A vége ott már igazán embert próbáló, hiszen az 552 méter tengerszint feletti magasságon található füzéri várhoz – ahol például Mohács után egy évig a Szent Koronát is rejtegették a török elől – az utolsó szakaszon a várhegy szűk, sziklás kaptatóján kell hajrázni.

Az idei versenyt október 16-án rendezik meg, jelentkezni még mindig lehet, amíg a 700 fős keret be nem telik.

A verseny ötletgazdája és egyik főszervezője a zempléni, hejcei származású Hohnstädt Judit, aki a férjével közösen, szívüket-lelküket beletéve szervezi immár ötödik éve a panorámafutást, amolyan családi kisvállalkozásként.

„2018-ban tartottuk meg az első versenyt, akkor már évek óta szerveztünk a Dunakanyarban futóversenyeket – árulta el a kezdetekről Hohnstädt Judit a csupasport.hu-nak. – Gyakran jártunk haza a Zemplénbe családlátogatóba, ilyenkor sokszor kirándultunk a várakhoz, és jött az ötlet, hogy milyen szuper lenne egy futóverseny ezek között a csodás erődítmények között. Amikor elkezdtük szervezni, a regéci vár még a régi, felújítás előtti állapotában volt, azóta viszont fantasztikusan megszépült, megújult, miként a füzéri vár is, Boldogkő pedig mindig is jól karbantartott vár volt, de ott is sok fejlesztés történt az elmúlt években.

Az egyéni futók mind a három erősséget érintik, de váltóban is lehet indulni, és akkor minden futónak jut egy-egy vár.”

Hogy mennyire családias, kézműves jellegű a rendezvény, jól jelzi az is, hogy a befutóknak járó érmeket is saját maguk tervezik és gyártatják.

„Mindig nagy hangsúlyt fektetünk az igényességére, a szépségére, a látványára, hogy tükrözze ennek a versenynek a hangulatát, a lényegét, és azt gondolom, ez eddig mindig sikerült is. Fontos számunkra, hogy ne egy átlagos érem legyen, hanem ha a futó ránéz, rögtön tudja, hol és miért kapta” – mondta Judit.

A befutóérem – forrás: panoramafutas.hu

A 2018-ban indult Panorama Trailnek idén „kistestvére” is lett.

„Idén lett egy új versenyünk, szintén a Zemplénben, ami Boldogkővárról indul és oda is ér vissza – tudtuk meg Hohnstädt Judittól. – Ott vannak rövidebb távok is, tekinthető egyfajta felkészülő versenynek az októberi futásra. Idén a különböző válságokra – Covid, háború, gazdasági krízis – való tekintettel az egyéb futóversenyeinket, amiket az ország különböző részein szerveztünk korábban, nem hirdettük meg, reménykedünk benne, hogy jövőre már azokat is meg lehet tartani, de idén erre a két terepversenyre koncentrálunk. A boldogkővári volt idén az első, jó élmény volt látniuk a futóknak a zempléni természet tavaszi arcát is.”

A koronavírus-járvány igencsak nagy érvágást jelentett a verseny szervezése szempontjából. 2020-ban mindet le kellett mondani, mert nem engedélyezték, aztán korlátozott létszámban lehetett csak megtartani, az addigi ezer–kétezer fős versenyeket ötszáz indulóval tudták meghirdetni, és megfigyelhető az is, hogy az emberek kissé visszafogott lelkesedéssel indultak el újra futni.

„Országos szinten érződik, hogy kissé nehezebben rázódnak vissza az emberek, és kevesebb lehetőségük is van versenyekre elutazni, mint a pandémia előtt, de azt gondolom, hogy az igazán elszánt rendező nem adja fel a reményt, hiszen nem csak rendezési, de egészségügyi szempontból is bízunk benne, hogy ismét fellendül a hobbifutás.

A Panoráma Trailen hat–hétszáz versenyző szokott lenni, idén is ennyire számítunk, jönnek most szépen a nevezések.”

Boldogkőváralja látképe Boldogkő várából – Forrás: wikipedia

Az idei verseny jól bevált időpontban, október 16-án lesz, minden évben ezen az október közepi hétvégén rendezik. Az őszi zempléni táj a várakkal együtt nem szokványos pálya, nagy távolságból, az ország túlsó feléből is jönnek futók.

„A helyi polgármesterek is meglepődtek, hogy ilyen sokan érkeznek messziről is – folytatta Hohnstädt Judit. – Amikor elkezdtük szervezni az elsőt, a helyiek szkeptikusan fogadták az ötletet, aztán mindannyian örömmel konstatáltuk, hogy már első alkalommal hatszázan voltak. Mindig nagyon jó a hangulat, amihez nyilván hozzájárul az is, hogy sokan jönnek családostól, hétvégi programot szerveznek a verseny köré. Ha már ilyen távolságba eljönnek, a túlnyomó többségük nem rohan haza, itt töltenek több napot, jobbnál jobb szálláslehetőségek közül válogathatnak, nem nagyon volt még olyan, hogy valaki ne talált volna szállást. De az is nagyon jó, hogy a nevezési díjban van belépőjegy a három várba is, amit nagyon kedvezményesen tudnak a kísérőknek is biztosítani. Így ez egyfajta családi-kulturális programlehetőség is.”

(Nyitókép: Panorámafutás facebook oldala)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.