Remek kezdés a dupla Spartathlonon: fél távnál Toldi Péter a második!

Négy magyar versenyző indult a 490 kilométeres Phidippides Run versenyen, a tavalyi sikeres szereplés megismétlésének reményében.

Jól indult a magyaroknak a dupla Spartathlon, vagyis a Phidippides Run, amelynél az a feladat, hogy Athénból Spártába fussanak a sportolók, majd onnan vissza a görög fővárosba, letudva összesen 490 kilométert. A negyvenöt nevezőből ketten végül nem érkeztek meg a rajtra, de a négy magyar futó természetesen ott volt csütörtök hajnalban, hogy nekivágjon a brutális távnak.

Tavaly Toldi Péter és Maráz Zsuzsa együtt ért célba, és lettek így második helyezettek, de teljesítette a versenyt Bogár János, Blaskó Mihály és Ferenczi István is.

Ezúttal Maráz kivételével ugyanez volt a csapat, és ahogy a Görögországból tudósító magyar Facebook-oldal írta, Toldi és Bogár segítővel futott, Blaskó és Ferenczi pedig egymást támogatva.

A „fordítóhoz”, vagyis Spártába a lengyel Lukasz Sagan érkezett elsőként, az ideje fél távnál 27:08:14 volt. Sagan a hosszabb távokat kedveli, voltaképpen a sima Spartathlon neki túl rövid, bár ott is volt már hatodik, de sok kiváló eredménye van 48 órás versenyekről, a Phidippides Run örökös bajnoki címére pedig joggal pályázik, lévén 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben is győzött.

Nem volt tehát különösebb meglepetés, hogy Spártáig mintegy háromórás előnyt szerzett, mégpedig a remekül futó Toldi Péter előtt.

Ekkor a görög Szergiosz Anasztasziadisz volt a harmadik, a Spartathlon 1991-es győztese, Bogár János pedig a negyedik-ötödik helyen futott, de szépen rótta a kilométereket Ferenczi István és Blaskó Tamás is. Ők tavaly plazmatévéket hallucináltak a hegyoldalba, és ahogy az itthonról szurkoló Maráz Zsuzsa egy kommentben megjegyezte, remélhetőleg most nem élnek át hasonlót, mert még képesek megállni és vb-meccset nézni.

Félidőhöz közeledve tehát igen jól álltak a magyarok, a versenyt élőben lehet követni tracken, és gyakran posztol az Authentic Phidippides Run Hungarian Team közösségi oldal is.

Nyitó kép: Toldi Éva (a képen balról Bogár János, Toldi Péter, Ferenczi István, Blaskó Mihály a rajt előtt)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért
A magyar ultrafutás legjobbjait díjazták

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.