Szilágyi Áron: Nem világrekord, de jólesett

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron (és párja, Betti) is rajthoz állt a hétvégi Generali Runner's World Runon, 10.5 kilométert futottak a balatonfüredi megméretésen.

– Milyen volt a verseny?
– Ahogy a tavalyi, az idei verseny is fantasztikus hangulatban telt, rengetegen, kétezren voltunk. Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, végig sütött a nap, húsz fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Bettivel nagyon jól éreztük magunkat, olyan tempóban futottunk, hogy kicsit azért kihívás is legyen, de nem szakadtunk meg. Jól akartuk érezni magunkat, ami sikerült is, jólesett.

– Volt-e kitűzött célja az időeredményt illetően?
Leginkább Betti miatt szerettük volna egy órán belül lefutni a tíz és fél kilométert, ami sikerült is. Olyan ötvennyolc-ötvenkilenc perc alatt teljesítettük a távot, ami nem világrekord, de nem is annak terveztük, teljesen elégedettek vagyunk.

– Miért fontos, hogy évről évre részt vegyen az eseményen?
– Egyrészt a Balatont és Füredet is nagyon szeretjük, másrészt remek hangulatú futóverseny, amely nem a fővárosban van, hanem vidéki helyszínen, ennek ellenére könnyen elérhető. Úgy látom, itt nem az élsport, nem a verseny kerül középpontba, hanem hogy minél több ember jöjjön el, érezze jól magát, sportoljon, tegyen egy kicsit az egészségéért.

– Év közben mennyit szokott futni, mennyire része a felkészülésének a futás?
– A kondiedzések részeként be szoktuk iktatni a futást, de ennyire hosszú távot nem, inkább intervalfutásokat, sprinteket. Ha hosszú a táv, akkor is maximum négy-öt kilométer, alapvetően mégis csak egy tizennégy méteres páston kell mozognunk.

Idén is remekül sikerült a Generali Runners World Run! Mi nagyon élveztük Bettivel, az időjárás pazar volt, a tavaszi…

Közzétette: Szilágyi Áron – 2019. április 1., hétfő

– Mi volt a leghosszabb táv, amit lefutott?
– Szintén Bettivel futottunk félmaratonit két éve. Annál többet nem is futottam még, és egyelőre nem is szeretnék.

– Miért ajánlja az embereknek a futást?
– Rengeteg nagyszerű sportág van, nekem a futás abszolút kiegészítő mozgás. Egyszerű, hiszen az ember csak felkap egy futócipőt, rövidnadrágot, pulcsit, és elindul. Ha nincs időnk másra, ha nincs időnk lebeszélni egy páros teniszt a kollégákkal, barátokkal, ha nincs alkalmunk elmenni az uszodába, mert messze van, akkor a legegyszerűbb és legidőtakarékosabb megoldás. Sok lehetőség van már a városban is – például Budapesten a Margitszigeten vagy a Városligetben –, úgyhogy a futás remek első lépcső a többi sport felé.

Idén is lenyomtuk a Generali Runners World 10km-es távját, az #UnderArmour MAPMYRUN alkalmazása szerint nem is rossz menetadatokkal! ✌️😎#UAHOVR #HOVRINFINITE

Közzétette: Szilágyi Áron – 2019. március 31., vasárnap

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.