Unja az öreg férfiakat

Ginette Bedard 85 esztendős kora ellenére háromezer embert megelőzött a New York Marathonon. A francia futónő 68 évesen kezdett sportolni, s azóta 323 futóversenyen indult New Yorkban.

A már szépkorú, de annál fiatalosabb futónőnek, Ginette Bedard-nak van egy nagy, mégis hétköznapi titka: mozgásban kell maradni, akkor sokkal lassabban öregszik az ember.

Ginette a franciaországi Metzben élt, amikor megismerkedett kanadai férjével. Együtt előbb Kanadába, majd New Yorkba költöztek, életük nagyobb részét az amerikai nagyvárosban élték le. Miután gyermekeik megszülettek, Ginette élte a hétköznapi háziasszonyok életét, s első sportos élményeit is otthon élte meg, amikor különböző videókra tornázott a lakásban.

Hatvannyolc esztendős volt, amikor első, tíz kilométeres versenyén elindult.

„Mindig szuperhősként tekintettem azokra, akik lefutnak egy maratonit – mondta Ginette. – Aztán az ismerőseim megkérdezték, ha ez ennyire izgat, miért nem próbálom meg. Tényleg, miért is ne?”

Az első verseny sikerélménye tovább ösztönözte. Többre vágyott, ezért még többet edzett. Jelenleg is azt az elvet követi, hogy a távokból nem nagyon vesz vissza, inkább a tempót csökkenti. Hamarosan összejött az első maratoni is. Később, hetvenkét évesen korosztályos rekordot futott 3:46:03 órával.

„Megéreztem az akaraterő lényegét. Rájöttem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit feltételeztem magamról. Ha rádöbbensz, hogy van akaraterőd, hogy tudod mozgósítani a belső tartalékaidat, nincs számodra határ.”

Azóta 323 különböző távú versenyt futott New Yorkban. Edzeni egyedül szokott, nem szereti, ha zavarják, heti 110 kilométer (!) az adagja. A táplálkozásra odafigyel, de amit annál is fontosabbnak tart, az aktivitás. Amíg mozog az ember és vannak céljai, lassabban öregszik.

A férjét négy éve eltemette, de nem hiszi, hogy talál új párt.

„A korombeli férfiak túl öregek nekem. Mit kezdjek egy olyannal, aki alig tud járni?”

Ginette számára a futás maga az élet, ezt az örömöt szeretné átadni másoknak is. Többek között középkorú fiának is.

„Akkor is futok, ha esik, ha fúj, nekem ez már életforma. A fiamon meg azt látom, hogy egyre csak nő a pocakja. Mondtam is neki, ha futna, lefogyna. Az emberek nem gondolnak bele, hogy a mozgás mennyi mindenre jó. A többség alig sportol, pedig minél többet edzünk, annál jobb lesz az életminőségünk. Minél többet mozgunk, annál tovább élünk. Ilyen egyszerű.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Azt hitte, nem bírja végig, de számára is hihetetlen módon folytatni tudta
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
A triatlon a szabadidősportban is hódít
A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen
Otthon, Erdélyben még kesztyűben futott, Horvátországban 27 fok várt rá

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.