Csécsei: győzelem négy kilométer plusszal

Hosszútávfutónk megnyerte az Ultra Lupa-tó 109 kilométeres távját, pedig egy furcsán felfestett jel miatt többet futott ellenfeleinél – remek felkészülés volt neki az októberi Ultrabalatonra.

A júniusban megnyert One Way Ticket Runhoz képest az Ultra Lupa-tó sprintverseny volt. Hogy érezte magát a futáson?

Hajnali 1:59-kor értem be a célba – kezdte Csécsei Zoltán, aki ezúttal az Ultra Lupa-tó 109 kilométeres viadalának megnyerésével vétette észre magát. – Felkészülési és nem célversenynek szántam, könnyebb hosszú távot futni versenykörülmények között, mintha csak úgy a szabadidőmben kimegyek. Kicsit be vagyok rekedve, lehet, hogy éppen futás közben fáztam meg, mert az utolsó egy-másfél órában végig áztunk – nem is kicsit, kétcentis vízben tocsogtunk, annyira szakadt az eső. Lekapcsoltam a fejlámpámat, mivel az esőcseppekről visszaverődő fény elvakított. Amúgy is szemüveges vagyok, szóval inkább a félhomályt és a sötétet választottam.

Éppen a viharról kérdeztem volna, de ezek szerint elérte önöket…

Nem kaptam volna a nyakamba, ha egy helyen nem rontom el ismételten a pályát. Úgy tűnik, mostanában ez a módi nálam, hogy benézem az útvonalat. Egy furcsán festett jel miatt „belepluszoltam” a távba négy kilométert, vagyis száztizenkettőt futottam. Azért ennyit, mert valószínűleg csak száznyolc kilométer volt a táv, legalábbis a legtöbben annyit mértek. Én nem tudom megállapítani a pontos hosszt az órámról, mert a kompnál leállítottam, s bár csippantottam az ellenőrzőpontnál, az órámat elfelejtettem újraindítani. Beszélgettünk a bringás kísérőmmel, Krisztiánnal, aztán egyszer csak észrevettem, hogy áll az órám.

 

 

Pontosan hogyan jutottak át Verőcére?

Tahitótfalunál kompra szálltunk, ekkor huszonegy kilométernél tartottunk, és öt perc előnnyel érkeztem ide. Körülbelül tíz percet kellett várni a kompra, addig megérkezett az utánam következő négy versenyző, vagyis öten mentünk át a túlpartra az első járattal. Elég hamar leszakítottam őket, ám aztán az eltévedés után a tizenöt perces előnyömből ötperces hátrány lett, visszaestem a harmadik helyre, így le kellett faragnom a különbséget. A fordítóig, nagyjából ötvenkét kilométernél visszaszereztem az első helyet, és kétperces előnnyel megint vezető pozícióban voltam.

Inspirálta, hogy az ország egyik leggyönyörűbb részén futhatott?

Éppen mire a legszebb részekhez, Visegrád környékére értem, elkezdett sötétedni, odafelé még láttuk a várost, visszafelé már nem.

Ez volt az első kiírása ennek a viadalnak, jövőre is betervezi a naptárába?

Nagyon jó volt, abszolút elégedett voltam a szervezéssel. Még nem tudom, betervezem-e, ha igen, semmiképpen sem célversenyként.

A megállás a kompnál nem jó, persze nem is rossz, de akkor inkább olyan százast választok, amelyen folyamatosan lehet haladni, nem kell megállni semmilyen szünetre, maximum elvégezni a kisdolgot.

A szünet ritmusvesztéssel jár, nehéz újra elindulni, nem olyan, mint a One Way Ticket Run, mivel ott lassan futok, itt meg tempót kellett menni.

 

 

Mi lesz a következő erőpróba?

A főverseny az október elsején és másodikán esedékes Ultrabalaton, arra egyetlen állomással, az augusztus eleji Korinthosz 160-nal készülök. Hogy ezek mellett vállalok-e valamit, nem tudom, maximum edzésnek, és biztosan nem száz kilométer feletti erőpróbát.

Mi történt a 24 órás világbajnoksággal?

Október másodikán lett volna, de egy hónapja lemondták a románok a koronavírus várható negyedik hulláma miatt. Gondolom, azért törölték ilyen hamar, amikor még csak sejteni lehetett a bajt, hogy ne az utolsó pillanatban, néhány héttel a verseny előtt tudják meg a futók. Egyébként ha sikerülne összeszedni a támogatást az Egyesült Államokban rendezendő One Way-világbajnokságra, nem biztos, hogy teljes gőzzel nyomnám az Ultrabalatont, mert a vébét két héttel utána rendezik, de ez még képlékeny, most nagyjából így állok.

Fotók: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.