177 csúcs 8 nap alatt: ez volt Kilian Jornet egyik legnehezebb kihívása

Kilian Jornet megvalósította a maga által is őrültségnek titulált ötletet: nyolc nap alatt 177 háromezres hegycsúcsra jutott fel.

„Ő egy űrlény.”

Így jellemezte találóan az explorersweb Kilian Jornetet, az ultrafutás koronázatlan királyát, aki ismét egy egészen lélegzetelállító teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.

A spanyol sportember nyolc nap leforgása alatt 485.65 kilométert futott, 43 ezer méter szintelmelkedéssel, de ami egészen elképesztő a történetben, hogy összesen 177 (!) háromezer méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel.

Spanyolországban, Huescában kezdte a nem mindennapi kalandot, majd a Pireneusokban folytatta, végül a 3143 méter magas Pica d’Estatson zárta a kicsit több mint egyhetes „túrát”.

„Nagyszerű volt felfedezni olyan gyönyörű hegycsúcsokat, amelyekre már nem is emlékeztem – idézte a Marca Kilian Jornetet. – Tizenhárom évesen már jártam ezeken a helyeken, de nem igazán emlékeztem már rájuk. Másfelől viszont ez volt az egyik legnehezebb vállalás, amit valaha csináltam. Boldog vagyok, de teljesen kimerültem.

Minden egyes apró lépést élveztem, és életre szóló élményekkel gazdagodtam. Már egy ideje tervezgettem ezt, de nem tudtam, hogy megvalósítható-e vagy túl nagy őrültség. Aztán beszéltem pár emberrel, akik jól ismerik a Pireneusok útvonalait, és utána eldöntöttem, hogy megcsinálom.„

A beszámoló szerint akadtak olyan hegygerincek, amelyek nagy technikai képzettséget igényeltek, és volt olyan nap, amikor negyven (!) hegycsúcson futott keresztül, egy szakaszon pedig harminckilenc órát gyalogolt megállás nélkül. Nem sokan lennének, akik utána tudnák csinálni, de Jornet nem véletlenül számít már-már legendának az ultrafutók és a terepfutók körében.

Legutóbb a Magas-Tátra egyik legszebb, egyben legveszélyesebb kihívásáról írtunk a Csupasporton, a híres-hírhedt Sas-útról, amelyen bárki külön engedély nélkül végigmehet, de tapasztalat és megfelelő erőnlét hiányában tilos rálépni.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek
Verseny közben ugrott el a boltba, de így is megnyerte a női kategóriát
Befejeződött a magyar világcsúcsot és aranyérmet is hozó erőemelő Eb
Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.