90 éves az 1953-as Mount Everest-expedíció utolsó élő serpája

Az elmúlt időben a turizmus nagyon megváltoztatta a Himaláját – véli a 90 éves Kanchha Sherpa, a Csomolungma megmászását elsőként sikerre vivő expedíció egyetlen még élő tagja.

Edmund Hillary és Tenzing Norgay érte el először a Mount Everest csúcsát, történetük gyorsan legenda lett, de az a 70 évvel ezelőtti nap, 1953. május 29. nemcsak kettejük életét változtatta meg, hanem a Himalájában élő közösségekét is.

Van, aki még emlékszik rá, milyen volt a Himalája, mielőtt a ma tapasztalható divat lett az Everestre járni. Van még szemtanú is, ugyanis egy ember még él az 1953-as expedíciót segítő serpacsapatból: a 90 éves Kanchha Sherpa.

„Minden más volt akkor – mondta az egész életében a régió központjában, Namche Bazaarban élő serpa. – A ruházatunkat, a felszerelésünket nem lehet összehasonlítani a ma használatossal, és csak kerozint tudtunk használni a főzéshez.”

Ahogy a száz évvel ezelőtt még ezerötszáz fős, ma pedig a serpák fővárosának tartott, internetkávézókkal és ajándékboltokkal tarkított Namche Bazaar is nagyon megváltozott mára, az Everest vidéke sem olyan csendes, mint régen, elsősorban amiatt a több tízezer külföldi turista miatt, aki évente a Khumbu-völgyben megfordul.

„Nekünk még alig volt pénzünk és ételünk” – mesélte Kanchha, aki gyerekként nem is tudta a Csomolungmáról, hogy a föld legmagasabb hegye. Ez csak 1952-ben, 19 éves korában derült ki számára, amikor egy svájci expedíció járt ott, és próbált feljutni az Everestre. Akkor tűnt ki egyébként Tenzing Norgay is, a serpák vezetője.

„Tenzing olyan volt, mint egy király, nagyon fontos ember” – idézte fel emlékeit, és úgy került kapcsolatba a szirdarral (vezetővel), hogy elszökött hozzá Darjeelingbe, miután meglátott az egyik serpán egy nyugati hegymászókabátot, amelynek tulajdonosa az mondta, Tenzingnek dolgozik, innen volt pénze a dzsekire.

 

Tenzing szerencsére ismerte az apját, és felvette őt, napi öt rúpia fizetést adott neki, ami az átlagos bér négyszerese volt arrafelé, és a következő évben már Katmanduba hívta, egy brit Mount Everest-expedícióhoz segíteni. Kanchha életében először látott nyugati embereket.

„Angolok voltak, kerek szemük, szőke hajuk volt, és az a Hillary, az olyan magas volt!” – emlékezett vissza Kanchha, aki azt is elárulta, hogy a serpák nagy része már akkor sem a személyes ambíciói miatt vágott neki az Everestnek, hanem pénzért, munkának tekintette a serpaéletet.

Nekik a legnagyobb kiváltság a 7900 méter magasan lévő Déli-nyereg elérése volt, a britek ugyanis 300 rúpia pluszt fizettek a csapat tagjainak, akik idáig vitték a felszerelést. Itt ugyanis egy kulcsfontosságú raktár felépítését határozta el az expedíció vezetője, John Hunt.

Fotó: AFP/PA Files

1953. május 21-én Kanchha a 7300 méteren álló hetes táborban ült tizenhárom másik kiválasztott serpával és három nyugati hegymászóval, másnap azonban nem mertek továbbmászni, ezért Tenzing és Hillary felmentek hozzájuk, és lelket öntöttek beléjük.

„Tenzing nagyon kitartó volt, teát főzött, és valami ropogtatnivalót is adott nekünk. Több serpa lába jéghideg volt, Tenzing pedig dörzsölni kezdte, hogy felmelegedjenek. Nagyon erős ember volt, és nagyon kedves a neki dolgozókkal.”

Másnap Kanchha, követve Hillary és Tenzing lábnyomait, több mint húszkilós hátizsákját felcipelte a Déli-nyeregbe, de gyorsan leereszkedett, és amikor a két csúcsmászó a hegy tetejére ért, Kanchha már a kettes táborban volt 5900 méteren.

„Nem volt rádió-összeköttetés, így csak vártunk és vártunk. Amikor végre leértek, mindenki ünnepelte és ölelgette őket. Emlékszem, nagyon sok ételt hagytunk ott a kettes táborban, kekszet, konzerveket, teát és édességet.”

Kanchha 1973-ig dolgozott magashegyi serpaként, amikor a felesége meggyőzte, hogy hagyja abba, mert túl veszélyes. Manapság helyi hírességnek számít, aki turistáknak meséli el a történeteit. Nyolc unokája közül egyikük egyetemet végzett, és gleccserkutatóként a klímaváltozást tanulmányozza.

„A turizmus talán jó a serpáknak, de rossz az isteneknek – mutatott a környező hegyekre mosolyogva. – Amikor gyerek voltam, télen rengeteg hó esett. Ma a csúcsok feketék. Ez pedig nem jó.”

AZ EXPEDÍCIÓ RÉSZTVEVŐI

Vezető: John Hunt ezredes (brit, 42 éves). Tagok: Charles Evans (brit, 33), George Band (brit, 23), Tom Bourdillon (brit, 28), Alfred Gregory (brit, 39), Wilfrid Noyce (brit, 34), Griffith Pugh (brit, 43), Tom Stobart (brit, 38), Michael Ward (brit, 27), Michael Westmacott (brit, 27), Charles Wylie (brit, 32), Edmund Hillary (új-zélandi, 33), George Lowe (új-zélandi, 28), Tenzing Norgay (indiai-nepáli, 38), Annullu serpa (nepáli), James Morris (brit, újságíró, 26), 362 teherhordó

Nemrég írtunk a Csupasporton a magyar himalájai hegymászás jövőjéről, a Mount Everest első megmászásának történetét pedig IDE KATTINTVA ismerheti meg.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.