A csúcs elérése nélkül ért véget Kerekes Bence és Klein Dávid expedíciója

Bár a legnehezebb szakaszt kimászta, a hóhelyzet miatt végül visszafordult és nem ért fel a pakisztáni Istor-o-Nal 7403 méter magas csúcsára a Kerekes Bence, Klein Dávid kettős.

Május végén indult el Pakisztánba Kerekes Bence és Klein Dávid azzal a céllal, hogy feljussanak a még megmászatlan, 7403 méter magas Istor-o-Nal csúcsára Pakisztában. A Mozgásvilág értesülései szerint végül 6500 méteren kellett feladniuk a csúcstámadást.

Alaposan feltérképezték a hegyet, kiépítették az egyes tábort 5450 méteren, majd a kettest 6250-en, és június 20-án úgy gondolták, kihasználják a szélcsendesebb időjárási ablakot és megpróbálkoznak a csúcs elérésével.

Június 22-én sikeresen átmászták a technikailag legnehezebb részt, egy közel százméteres sziklafalat, de az azt követő hógerincet biztosíthatatlannak ítélték, tele volt veszélyes hópárkányokkal, a gerinc éle alatt pedig a 45-50 fokos lejtőn nem lehetett biztonságosan haladni, megnőtt a kicsúszás veszélye.

Másnap reggel még megpróbálkoztak a haladással, hátha a fagyott havon lehetséges lesz folytatni a csúcstámadást, de mintegy 6500 méteres magasságban a visszafordulás mellett döntöttek. Nem hagytak semmit a hegyen, mindent leszállítottak, és 23-án délután értek vissza az alaptáborba.

„Bár a BWT Hindukus Expedíció nem érte el az Istor-O-Nal csúcsát, egy minimalista stílusban végrehajtott szép expedíció áll mögöttünk, mely során egy elhagyatott vidéken izgalmas technikai problémákat oldhattunk meg, miközben mindvégig odafigyeltünk a hegyre, egymásra és az általunk megszabott biztosítási elvekre. Tudtuk, hogy egy ilyen hegyen párosunk esélyei bizonytalanok és – bár szomorú szívvel vesszük tudomásul, hogy a csúcsot nem értük el – az általunk végrehajtott mászóeredményekre és munkára büszkék vagyunk. Hálásak vagyunk szeretteinknek, partnereinknek és egymásnak a közös kalandért” – írták az expedíció tagjai.

Egy másik magyar vállalkozás keretein belül Varga Csaba készül a 8125 méteres Nanga Parbat megmászására, már a csúcstámadásra készül.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.