Forradalmi hegymászás a Himalájában és a csúcson hagyott jégcsákány legendája

Hermann Buhl két nyolcezresre is elsőként jutott fel, egyikre szólóban, ami egyedülálló a hegymászás történetében. A Nanga Parbat megmászása után négy évvel a Karakorumban hunyt el.

Bár 1957-ben, harminckét évesen meghalt, az osztrák Hermann Buhlt még ma is az egyik legnagyobb hegymászónak tartják, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a második világháború után az újraszerveződő expedíciók nyolcezresekkel vívott harcának egyik legbravúrosabb mászása fűződik a nevéhez. Forradalmasította a himalájai hegymászást, és már életében legendává vált.

Hermann Buhl

Már csak azért is, mert honfitársával, az idén 90 esztendős Kurt Diembergerrel együtt az egyedüliek, akiknek nevéhez két nyolcezres első megmászása is fűződik, ráadásul Buhl az egyetlen, aki egyedül, szólóban jutott fel elsőként a föld legmagasabb hegyeinek egyikére.

A müncheni orvos, Karl Maria Herrligkoffer 1953-ban expedíciót szervezett a pakisztáni Nanga Parbatra, és mint a kor egyik legjobb alpinistáját, Hermann Buhlt is meghívta a tíztagú német-osztrák vállalkozásba – amely az északi oldalról próbált feljutni az addig már 31 halálos áldozatot követelő, még megmászatlan Nanga Parbat 8126 méter magas csúcsára.

Sokáig hóviharok nehezítették az útjukat, ezért Herrligkoffer, mint az expedíció vezetője, június 30-án lerendelt mindenkit a hegyről, hogy elinduljanak haza. Július elsején azonban jobbra fordult az idő, és mivel a hegymászók a monszun érkezése és ezzel a szezon vége miatt aggódtak, úgy döntöttek, még egyszer megpróbálkoznak a csúcs elérésével.

Hermann Buhl és Otto Kempter elérték a 6900 méteren fekvő ötös tábort, de mivel társa július 3-án reggel rosszul érezte magát a sátorban, Buhl úgy döntött, egyedül vág neki a csúcsnak, teljes tudatában annak, hogy ilyet még soha senki sem tett.

Tizenhét órán keresztül mászott, javarészt a halálzónában, egy platón hagyta a hátizsákját, hogy a csúcsrégióban könnyebben mozoghasson. Az utána induló Kempter idáig jutott, de látta Buhl elképesztő mozgását, aki annyival gyorsabban haladt, hogy ő jobbnak látta visszafordulni, mivel rájött, nem érheti utol. Buhl gyorsabb haladásában az utolsó háromszáz méteren szerepet játszott a Pervitin nevű metamfetamin is, amelynek segítségével este hét órakor, tökéletesen tiszta időben érte el a 8126 méteres csúcsot.

Készített néhány fotót pakisztáni és tiroli zászlókkal a hóba szúrt jégcsákányán, majd – a tiroli zászló kivételével – az egészet otthagyta a csúcson. Ereszkedés előtt egy kődarabért még visszafordult, hogy emlékbe vigye feleségének, majd a sötétedés miatt százötven méterrel a csúcs alatt bivakolt. Mivel nem volt felszerelése éjszakára, hét órán keresztül állt egy sziklán.

A 8126 méteres magas Nanga Parbat a kilencedik legmagasabb hegycsúcs a földön. Fotó: AFP/Gohar Abbas

„A pihenés jót tett, még ha végig állnom kellett is – emlékezett vissza Buhl. – Az órák meglepően gyorsan teltek. Kicsit szenderegtem és bóbiskoltam, majd még egyszer összeszedtem magam. Aztán végigfutott rajtam a jeges borzongás, de elviselhető volt.”

A hajnali ereszkedés közben újra Pervitint vett be, amely az utolsó erőtartalékait is mozgósította, de ekkor már hallucinált, úgy érezte, mintha mászna vele valaki. Az ötös táborban tartózkodó társai indulása után 41 órával pillantották meg újra a Nanga Parbat lejtőin lefelé tartva. A lábujjain fagyási sérüléseket szenvedő Buhlt le kellett segíteni az alaptáborba, mert már járni sem bírt.

Az osztrák hegymászó 1953-ban egyedül mászott fel a Nanga Parbatra.

 

A történelmi tett csodálatot váltott ki a hegymászók körében, és nemcsak a legnagyobbak közé, hanem rögtön a csúcsra emelte; expedíciós társai is egybehangzóan állították, egy ilyen szólómászásra csak Hermann Buhl volt képes a világon.

A csúcson hagyott jégcsákányt negyvenhat évvel később, 1999-ben találta meg egy japán expedíció. Ikeda Takehido lehozta, és visszaadta Buhl örököseinek.

„Talán az adja a hegymászás sajátos varázsát, hogy az ember folyamatosan olyasmit keres, amit sosem talál meg” – Hermann Buhl

Hermann Buhl halála

Hermann Buhl 1957-ben egy osztrák expedícióval újra a Karakorumba tartott, ezúttal a 8051 méter magas Broad Peakre. A csúcsmászáskor előbb visszafordult a Nanga Parbaton szerzett fagyási sérülései miatt, később viszont felkapaszkodott a csúcsra. A siker után úgy döntöttek, megmásszák a szomszédos, 7665 méter magas Chogolisát, de a váratlan havazásban eltévedt, és leszakadt alatta egy hópárkány, Hermann Buhl pedig kilencszáz métert zuhant a hegy északi falán. A tragédiára úgy emlékszik vissza az akkor tizenkét éves Reinhold Messner, hogy sírt, amikor a rádióban közölték a hírt. Hermann Buhl holttestét sosem találták meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.