Klein Dávid bajba jutott mászóknak segített, és nem jutott fel a Broad Peakre

Ötödik nyolcezresét szerette volna megmászni, de két külföldi hegymászó is segítségre szorult, így az expedíciót be kellett fejeznie.

Klein Dávid június közepén indult Budapestről a Kína és Pakisztán határán emelkedő Broad Peakhez, hogy tervei szerint megmássza a 8051 méter magas hegyet, amely a tizennégy nyolcezres közül a tizenkettedik legmagasabb a sorban. A csúcson legutóbb 2014-ben járt magyar mászó, Suhajda Szilárd és Varga Csaba, de előttük is csupán hat honfitársunk járt ott, Ács Zoltán és Mécs László még 2000-ben, illetve Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda és Ugyan Anita 2007-ben a Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozat keretében.

Klein Dávid hat év után újra egyedül vágott bele az expedícióba, és az akklimatizációs köröket teljesítve várt a megfelelő időjárási körülményekre, amely július 20-án el is érkezett.

Vállalkozásának médiapartnere, a Hóhatár beszámolója alapján alkalmi mászótársával, Luis Espinozával éjjel indultak el a 7100 méteren lévő hármas táborból, de hajnali öt óra körül, 7900 méteren a hóban ülve találtak egy félig eszméletlen román hegymászót. Rádión jelezték a vészhelyzetet, s míg a kisebb mentőscsapat megérkezett, ellátták a bajba jutott férfit, ezért viszont csak reggel 9 órakor folytathatták a csúcstámadást.

A gerinc technikás, sziklás részén nem volt rögzített kötél, így a két mászó egymást biztosította a magukkal vitt kötéllel, s másfél órával dél után értek a csúcs közelébe. A régióban nem tartózkodott senki, de ekkor megjelent egy pakisztáni mászó egyedül, palackkal, kevéske oxigénszinttel. Gyors tanácskozást, a korábbi időveszteség felmérését és a friss időjáráselőrejelzés-lekérést követően Klein Dávid és társa a visszafordulás mellett döntött, és magukkal vitték a pakisztáni mászót is.

Fotó: shutterstock

Késő este érték el a hágót 7900 méteren, az oxigénpalack kiürült, a pakisztáni mászó egészségi állapota fokozatosan romlott, de rádión sikerült elérni a teherhordóját, aki a hármas táborból elindult eléjük egy palackkal.

Időközben ugyanebbe a táborba sikerült a mentőcsapatnak levinnie a bajba jutott román mászót, akinek az állapota szintén romlott.

További mentőegységek nem érkeztek, ezért Dávid elindult az alaptábor felé, hogy ellenőrizze az útvonalat, ekkor vette észre, hogy az egyes tábor alatt egy lavina elvitte a rögzített kötelet, vízesés zubog és kövek hullanak. Segítséget kért, a többiek pedig a kötelek helyreállításáig újabb éjszakát töltöttek a hegyen, ezúttal a kettes táborban. Végül a román mászót sikerült biztonságban az alaptáborba kísérni, a pakisztániról egyelőre nincs újabb hír.

Amint Klein Dávid hazaér, megpróbálunk beszámolót kérni a részletekről.

Klein Dávid sikeres nyolcezres mászásai

2003 – Gasherbum II, Karakorum, 8035 méter
2004 – Cso-Oju, Himalája, 8188 méter
2015 – Manaszlu, Himalája, 8163 méter
2016 – Annapurna, Himalája, 8091 méter

A címlapon: Klein Dávid az Annapurnán

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.