Varga Csaba megmászta a Dhaulagirit!

A nagyváradi sportember október 1-jén felért a 8167 méter magas hegy csúcsára, így már az ötödik nyolcezresét teljesítette, és Erőss Zsolt után a legeredményesebb magyar mászóvá lépett elő.

Varga Csaba október 1-jén magyar idő szerint reggel 6 órakor, hozzávetőlegesen tizenegy órás menetet követően felért a Dhaulagiri 8167 méter magas csúcsára – tájékoztatott a Hazajáró, az expedíció támogatója.

A nagyváradi hegymászó teljes titokban indult útnak még szeptember közepén, hogy újra megpróbáljon feljutni a Föld hetedik legmagasabb hegyére. Két évvel korábban, 2019 őszén is megpróbálta, de a kedvezőtlen időjárás miatt 7300 méterről visszafordult. A hegy a nehezen mászható nyolcezresek közé tartozik, magyarként eddig csupán Erőss Zsoltnak sikerült feljutni rá, még 2006-ban.

 

Fotó: AFP

 

Csaba rövid bejelentkezésekor a Hazajárónak elmondta, hajnalban többen elindultak a 7200 méteren felállított hármas táborból a csúcs felé, de a hatalmas mennyiségű hó nehezíti a haladást, s egyelőre csak ő ért fel. Így a Gasherbrum II, a Broad Peak, a Manaszlu és a Gasherbrum I után a Dhaulagiri az ötödik nyolcezrese, amellyel Erőss Zsolt után a legeredményesebb magyar hegymászónak számít – ráadásul mint eddig mindig, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül érte el a csúcsot.

Szintén a Dhaulagiri megmászásával próbálkozik Suhajda Szilárd és Klein Dávid. Mindketten a hármas táborban várakoznak, s a tervek szerint a hétvégén megpróbálkoznak a csúcsmászással.

 

Varga Csaba nyolcezres expedíciói, kizárólag pótlólagos oxigén használata nélkül

2013 – Gasherbrum II, Karakorum, 8035 méter, sikeres
2014 – Broad Peak, Himalája, 8051 méter, sikeres
2015 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen, 7400 méterig jutott
2016 – Nanga Parbat, Himalája, 8125 méter, sikertelen, 6000 méterig jutott
2017 – Manaszlu, Himalája, 8163 méter, sikeres
2018 – Kancsendzönga, Himalája, 8586 méter, sikertelen, 8100 méterig jutott
2019 – Gasherbrum I, Karakorum, 8080 méter, sikeres
2019 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikertelen, 7300 méterig jutott
2021 – Mount Everest, Himalája, 8848 méter, sikertelen, 8000 méterig jutott
2021 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikeres

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.