blogok

BLOGRA FUTOTTUNK
Rég volt, szép volt, nehéz volt – de hatalmas élmény is volt! Az immár kultikus Balboa-kör teljesítése lesz fókuszban blogszörfösünk heti összegzésében, persze a remek bejegyzések sem hiányozhatnak!
BLOGRA FUTOTTUNK
Néhány nap vagy hét és a futók zöme az edzőtermek irányába fordul, blogszörfösünk már javában végzi a TRX-edzéseket, és rájött arra, hogy egy-egy tréninghez a traccsparti is hozzátartozik.
BLOGRA FUTOTTUNK
Blogszörfösünk is megérzi az időjárás változásait, a rövid ujjú felsőt hosszú ujjúra cserélte, és elővette a szekrényből a csősálat. A téli edzésekhez akklimatizálódva a legjobb futóblogokat is átolvasta.
BLOGRA FUTOTTUNK
Szépen gyűlnek a tárban a blogszemlére érdemes összegzések, és bár egyre csípősebb idő várja a terepfutókat, maratonistákat, élménybeszámolókból október végén sem volt hiány.
BLOGRA FUTOTTUNK
Blogszörfösünk szerencsésnek érzi magát, amiért közvetlen lakókörnyezetében olyan helyeket talál, ahol élmény a terepfutás, mindeközben pedig a legfrissebb élménybeszámolókat is felkutatta az ultraversenyekről.
BLOGRA FUTOTTUNK
Maratoni táv, Ultrabalaton, terepfutás – október elején meglehetősen széles volt a merítés a blogtérben, úgyhogy a futóbeszámolókat és az érdekes versenyleírásokat böngészve volt miből válogatnia blogszörfösünknek.
Habár blogszörfösünk idén kihagyta az Ultrabalatont – pedig már „régi motoros” a tókerülésben –, ettől még ugyanolyan lelkesen és kíváncsian olvasta a verseny- és élménybeszámolókat, mint az elmúlt öt és fél esztendő során mindig.
BLOGRA FUTOTTUNK
Blogszörfösünktől rendhagyó meteorológiai jóslat érkezett: mivel az idén nem tud részt venni az Ultrabalatonon, garantálható, hogy a futókalandot nem színesíti a menetrendszerű éjszakai eső!
BLOGRA FUTOTTUNK
Közeledik az Ultrabalaton rajtja, az esemény sokféle emléket ébresztett blogszörfösünkben is, aki öt, csapatban teljesített tókör után kénytelen volt elengedni az idei versenyt – ki hogyan készül és várja az UB-t?
Blogra futottunk
Blogszörfösünk előrelátó volt, és a szeptemberi nyárban a naptej mellett szúnyogriasztót is használt legutóbbi futásakor, mert biztos volt benne, hogy a hőség elől az erdőbe menekül.

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Példaképe miatt az ultrafutást választotta, amely kiszakítja a rohanó világból
Életveszélyes trükkök során győzte le a félelmét a falakon tekerő BMX-es
Nemcsak nyáron lehet SUP-ozni: szakértő segít, hogyan evezzünk a téli hidegben
Marcel Hirscher, a sípályák korszakos ura
Itt a tél, magasságtól függően egyre több hegységünkben túrázhatunk hóban

Videók

Erdőben is lehet síléccel száguldozni, de senki se csinálja utána
Mint a rajzfilmekben: lufikkal az égig
Magassági rekord: falmászás a felhők között

Hegymászás

Siklóernyő-balesetben szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája
A sziklát érteni kell, a mászás művészet
Eltűnt három francia a Himalájában

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Az osztrák Grand Canyon és más szépségek
Kiterjesztett szabályozás síelőknek
Kizárólag negatív teszttel lehet síelni
Játszótérnek 28 méteres jégmászótorony
Megtelnek a parkok asztaliteniszezőkkel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.