Interjú: Erős Tibor két év alatt csaknem 10 kilométert javult a hatórás ob-n

Első hatórás országos bajnoki címét szerezte Tapolcán Maráz Zsuzsa tanítványa, aki rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban.

Milyen érzés hatórás magyar bajnoknak lenni?

Mérhetetlenül boldog vagyok – válaszolta Erős Tibor, aki a tavalyi Balatonfüred Ultramaraton 12 órás futamán, a Korinthosz 160-on, a Mamma Montana 100 km-én és a 100 km-es magyar bajnokságon is győzött. – Ez a győzelem remek visszajelzés, hogy sikeres volt a téli alapozás. Két évvel ezelőtt indultam először hatórás versenyen a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztiválon, de akkor csaknem tíz kilométerrel kevesebbet teljesítettem. Nagyon örülök, hogy két év alatt ilyen sokat fejlődtem, pedig most sem volt könnyű a dolgunk, a nehezített pályán ugyanis erős szembeszél fújt, ráadásul a hosszú emelkedő – amelyen az órám szerint háromszáznyolcvannégy méter szintkülönbség gyűlt össze – sokat kivett belőlünk. A körülmények persze mindenkinek egyformák voltak. Biztos vagyok benne, hogy ideális körülmények között jobb eredmények születtek volna.

 

 

Úgy tűnik, sikerült Beda Szabolcs nyomába érnie.

Ő jóval régebben versenyez, rengeteg tapasztalat van a háta mögött. Remek sportoló, óriási eredményekkel, aki számtalan országos bajnokságon indult sikeresen, és lenyűgöző nemzetközi eredményeket is magáénak tudhat. Elképesztően jó érzés, hogy felvettem a versenyt egy ilyen nagyszerű sportolóval.

Hogyan alakult kettejük küzdelme?

Túllelkesedtem és erősen kezdtem, felülírva ezzel minden tervet, mert úgy éreztem, jól megy a futás, de az emelkedő és a szél rengeteg pluszenergiát kivett belőlem, aminek meglett a következménye, mert ötven kilométer után már nem éreztem jól magam.

Beda Szabolcs végig mögöttem volt, és minden egyes alkalommal, amikor szembefutottunk egymással, láttam, mennyi közöttünk a különbség. Számítottam rá, hogy a végén rákapcsol, de valahogy mégis sikerült megőriznem az előnyömet.

A 2022-es hatórás országos bajnokság végeredménye

Férfiak
1. Erős Tibor 84.942 km
2. Beda Szabolcs 83.503 km
3. Belej-Fekete Bálint 80.222 km

Nők
1. Garai Ágnes Szonja 74.805 km
2. Tigyiné Görög Veronika 73.260 km
3. Lubics Szilvia 70.412 km

A négy tavalyi ultraverseny, amelyet megnyert, lényegesen nagyobb távú volt, mint a mostani hatórás országos bajnokság. Mi volt a trükk, amivel a többiek fölé emelkedett?

Nincs trükk, csak bele kell tenni a munkát, amit az edző előír. A célversenyek előtt szükségem volt egy téli alapozás utáni versenyhelyzetre. Úgy is szokták mondani, hogy edzőverseny, amely a célversenyhez kell. Én azonban nem így fogom fel. A verseny az verseny. A célom most is a teljesítmény, valamint a dobogó volt.

Mennyire fáradt el?

Meglepett, mennyire kimerített ez a verseny, valószínűleg a különösen erős szél, az emelkedő és a hideg miatt. Igyekszem mielőbb regenerálódni és folytatni az edzéseket, mivel elindult a versenyszezon, és tovább kell dolgoznom a kétszáz kilométer feletti célversenyre.

Csaknem nyolcvanöt kilométeres teljesítménnyel lett magyar bajnok. Mennyit tervezett?

A terv nyolcvanhat kilométer körül volt, ezért nem lehetek elégedetlen, és abban is biztos vagyok, ha nincsenek a nehezítő körülmények, elértem volna a kitűzött célt. Legközelebb sikerül.

Következő nagy megméretése a száz kilométeres országos bajnokság. Hogyan készül?

Nincs különösebb terv vagy edzésmunka. A célversenyemhez kell, hogy teljesítsem a száz kilométeres ob-t. Persze az edzői utasítás és a meghatározott elvárás szerint szeretnék futni. Kellenek a versenykilométerek és a tapasztalatok a hőn áhított első kétszáz kilométer feletti táv leküzdéséhez, vagyis az április végi Ultrabalatonhoz. Kíváncsian és egyben izgatottan várom, hogyan tudom körbefutni a tavat.

Mikor láthatjuk nemzetközi viadalon?

Várhatóan a héten kiderül, hogy sikeres volt-e a nevezésem, és ott lehetek-e a szeptember végi Spartathlonon, amely a világ egyik legnehezebb és legelismertebb futóversenye. Kétszáznegyvenhat kilométer és rekkenő hőség vár ránk Görögországban. A tavalyi Korinthosz 160-on elért első helyezésemmel egyenes ágon kvalifikáltam magam, és büszkén képviselhetem Magyarországot a vélhetően négyszáz indul között.

 

Nyílt egyéni versenyt is rendeztek

A hatórás országos bajnoksággal párhuzamosan rendezték a nyílt egyéni versenyt, amelyben a férfiaknál Boros Richárd bizonyult a legjobbnak (76.822 km), a második helyet Virág Pál szerezte meg (73.948 km), míg a harmadik legjobb teljesítmény Kiss Tibor nevéhez fűződik (73.492 km). A nőknél a szlovák Ivana Butoracová nyert (75.557 km), megelőzve Tóth Évát (75.511 km) és Huber Zsuzsannát (69.170 km).

 

 

Fotók: Erős Tibor/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.