Rasovszky Kristóf idei legemlékezetesebb pillanata a célba érkezés az olimpián

A magyar hobbi- és hivatásos sportolók teljesítményét bemutató sorozatunkban világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes nyílt vízi úszónk értékeli idei évét.

Eseménydús és fárasztó esztendőt tudhat maga mögött. Sikeres is volt?

Nem érzem különösebben kimerültnek magam – válaszolta Rasovszky Kristóf. – Semmivel sem volt nehezebb az idei évem, mint a korábbiak. Nem vettem részt több versenyem, csupán más volt a tét.

Azzal a céllal vágtam neki 2021-nek, hogy az összetett világkupában minél előrébb végezzek, a vizes Európa-bajnokságon a dobogóra állhassak, az olimpiáról pedig éremmel térjek haza.

Az összetett világkupában sokadik lettem, Tokióban érmet szereztem, az Eb viszont nem a terveim szerint alakult, mert az egyéni számokban nem állhattam dobogóra – a csapatváltóban azonban igen.

Az iskolai osztályzatok nyelvén ez nagyon erős négyesnek hangzik.

Inkább négyötödnek, az mégiscsak jobb a négyesnél.

 

Fotó: Tumbász Hédi

 

Érzett némi nyomást, hogy Tokióban titkon aranyérmet vártak öntől?

Egyáltalán nem. Bár az aranyérem benne volt a pakliban, és kicsit számítottam is rá, abban a szűk mezőnyben több esélyes is vízbe szállt az olimpiai bajnoki címért. Mivel ezt előre tudtam, úgy voltam vele, az éremszerzés a reális cél. Nehéz megmondani előre, éppen kinek és mikor jön ki a lépés.

Bőven akad még lehetősége javítani, hiszen még csak huszonhárom éves.

Mint minden élsportoló, én sem szeretek veszíteni, úgyhogy mindenféleképpen szeretnék még olimpián versenyezni és a lehető legjobban szerepelni, amiben benne van az aranyérem lehetősége is. Nem szeretek ígérgetni, mert ez többszereplős sportág, számolnom kell az ellenfeleimmel is.

Ha már riválisok, kiket tart a legveszélyesebbnek?

Az olaszokat, a németeket és a franciákat. Ki kell emelnem a Tokióban aranyérmet nyerő német Florian Wellbrockot és a bronzérmes olasz Gregorio Paltrinierit, akikkel a japán fővárosban osztoztam a dobogós helyeken. Nem szabad megfeledkeznünk a francia Marc-Antoine Olivier-ről sem, aki Tokióban ugyan csak hatodik lett, ám Rióban bronzérmet nyert. Ők mindenhol éremesélyesként szállnak vízbe.

Névjegy: Rasovszky Kristóf

Született:   1997. március 27., Veszprém
Klubja:   Balaton ÚK Veszprém
Edzője:   Szokolai László
Legjobb eredményei: világbajnok (5 km, 2019), 2x Európa-bajnok (5 és 25 km, 2018), Eb-2.  (10 km, 2018), Eb-3. (csapatverseny, 2021), olimpiai 2. (10 km, 2021)

Miben tartja magát náluk jobbnak?

Nehéz kérdés. Elvileg mindhárman gyorsabbak nálam, ezerötszáz gyorson például jobb időt úsznak, mint én. Rövidebb távon azonban én vagyok a jobb. A lényeg, hogy mindegyiküket másképpen lehet legyőzni. Mivel Florian Wellbrock és Gregorio Paltrinieri inkább medencés úszó, kevésbé bírják a test test elleni küzdelmet, míg Marc-Antoine Olivier-rel szemben az a legnagyobb előnyöm, hogy gyorsabban tudok hajrázni, mint ő.

Nem fejben dől el az elsőség?

Mindannyian másmilyenek vagyunk, de talán Paltrinieri és én kissé hasonlítunk egymásra abban, hogy nem ismerünk lehetetlent, és sohasem adjuk fel a küzdelmet.

Ne feledkezzünk meg a világkupa-sorozatról sem, amelyet ön nyert meg!

Annak ellenére jól sikerült az idei világkupaszezonom, hogy a négy állomásból álló sorozat egyikét sem sikerült megnyernem.

Ugyanakkor kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam, miután kétszer második, egyszer-egyszer pedig harmadik, illetve negyedik lettem, aminek köszönhetően végül megnyertem az összetett pontversenyt.

Ehhez persze kellett egy kis szerencse is, hiszen az utolsó versenyen kizárták az egyik legnagyobb ellenfelemet, a francia Marc-Antoine Olivier-t, aki az előző három futamot megnyerte, így az utolsó versenyen nem szerezhetett pontot. Őszintén szólva kevés esélyem volt, hogy megelőzzem összetettben, de most visszaadott valamennyit a sors abból, amit elvett tőlem a világkupa-viadal harmadik állomásán. Rendkívül örülök az összetettben elért sikeremnek, ehhez egész évben kiegyensúlyozottan kellett teljesítenem.

Mit tart az év legemlékezetesebb pillanatának?

Amikor az olimpiai verseny után kiszálltunk a vízből, egymás nyakába borultunk Wellbrockkal és Paltrinierivel. Ez a jelenet kitűnően szimbolizálja, hogy nemcsak ellenfelek vagyunk, hanem barátok is, és tiszteljük egymást. A sportban életre szóló barátságok köttetnek.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy áll az egyetemi tanulmányaival?

Túl vagyok az egész felén. Igyekszem haladni, ahogy csak tudok. Szerencsére az egyetem sokat segít ebben.

 

Rasovszky Kristóf, Florian Wellbrock és Gregorio Paltrinieri ölelkezése a verseny után a tokiói olimpián (8:42 és 8:52 között).

Címlapfotó: Kovács Anikó

Főbb eredményei 2021-ben

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 5 KILOMÉTER
1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 55:43.3 perc
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1.8 másodperc hátrány
3. Dario Verani (Olaszország) 3.3 mp h.
4. RASOVSZKY KRISTÓF 4 mp h.

 

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 10 KILOMÉTER

1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 1:51:30.6 óra
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 11.1 másodperc hátrány
3. Florian Wellbrock (Németország) 11.4 mp h.
…5. Rasovszky Kristóf 14.4 mp h.

 

NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, TOKIÓ
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS,
10 KILOMÉTER
1. Florian Wellbrock (Németország) 1:48:33.7
2. Rasovszky Kristóf (Magyarország) 1:48:59.0
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 1:49:01.1

 

VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, EILAT
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 10 KILOMÉTER

1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:49:13.2
2. Rasovszky Kristóf 1:49:13.8

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Még, hogy nem lehet hegynek felfele snowboardozni – csak helikopter kell hozzá!
Az Országos Kéktúra útvonalát is érinti a decemberben átadott Bátor tanösvény
Korok Fatima célja uszony nélküli kategóriában a 74 méteres mélység elérése
Maráz Zsuzsanna: a hosszú távok hőse, aki nem is akart ultrafutó lenni
Bódis Tamás mellett gyorsabb, hatékonyabb és szebb lett a futása

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Sziklamászóból lett bázisugró lőtte a múlt év legmenőbb szelfijét
Az oroszok annyira kemények, hogy néha fürdőruhában síelnek Szibériában

Hegymászás

Véget ért az Eseményhorizont: Klein Dávid és Suhajda Szilárd külön folytatja
Gyorsmászás a Dhaulagirin, viszontagságok a Kazbegen és a Csomolungmán
Expedíció a Tofana di Rozes déli falának első megmászása után százhúsz évvel

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában
Varázslatos téli élmények Karintiában, az Alpok vonulatainak déli oldalán
Az osztrák Grand Canyon és más elképesztően szép kirándulóhelyek
Az osztrák Grand Canyon és más szépségek
Kiterjesztett szabályozás síelőknek

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.