Beindultak a mountisok

A járványügyi korlátozások további enyhítésének köszönhetően úgy tűnik, belendül a hazai hegyikerékpársport. A válogatott túl van az első közös edzésén, míg Törökbálinton MTB-maratont rendeztek. 

Mint arról korábban írtunk, a koronavírus-járvány részleges enyhülésének köszönhetően a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (uci.org) elkészítette új versenynaptárát. Ennek értelmében a szakág kiemelkedő eseményeit – a világbajnokságot és a hat állomásból álló világkupa-sorozatot – szeptemberben és októberben tartják.

Ezen, valamint a hazai korlátozások további enyhítésén felbuzdulva a magyar szövetség is közzétette „foghíjas” versenynaptárát, amely több hegyikerékpáros eseményt is tartalmaz. A jó hír hallatán a hazai mountisok is „beindultak”: az utánpótlás- és a felnőttválogatott tagjai május végén időmérő futamokon vettek részt Csömörön, míg múlt hétvégén a Superior Racing Team rendezett – idén először – zárt pályás MTB-maratont Törökbálinton, amelyen 10, 30 és 60 kilométeres távon indulhattak az igazolt és az amatőr kerékpárosok.

„Jó érzés volt kicsit felrázni magunkat a hosszú versenymentes időszakból – kezdte élménybeszámolóját a csömöri időmérőről Palumby Zsombor, az SVS Pro Team és a felnőttáválogatott bringása. – A felnőttek mezőnyét kevesen képviseltük, így – jobb híján – leginkább magamat hajszoltam néhány körön keresztül a csömöri pályán. Elégedett vagyok a teljesítményemmel és az edzettségi állapotommal. Óriási segítség lesz az előrelépéshez, ha megismerhetjük a pontos versenynaptárunkat. Mindannyian nagyon várjuk már, hogy élesben is rajthoz állhassunk.”

A válogatott kerettag Schmidel Regina – a Cube-Csömör versenyzőjeként – otthon érezhette magát az időmérőn.

„Kéthetes, kemény edzésekből álló időszakot követően vettem részt az eseményen – mondja a versenyző, aki Vas Kata Blanka mögött a második legjobb időt érte el az U19–U23-asok mezőnyében. – Ehhez képest egészen jó tempót sikerült diktálnom. Külön öröm, hogy »élesben« is kipróbálhattam az új kerékpáromat, amelynek beszerzésében édesapám volt nagy segítségemre – végtelenül hálás vagyok érte! Úgy néz ki, hogy július 4-én már rendes versenyt indítanak Csömörön. Nagyon várom, hiszen ez a pálya az egyik kedvencem, és rengeteg szép emlék fűz hozzá.

Igaz, hogy idén itt sajnos nem tartanak nemzetközi besorolású futamot, de remélem, hogy a következő szezonban újra C1-es kategóriájú versenyen indulhatunk.

Jó hír, hogy számomra véget ért az egyetemi vizsgaidőszak. Az összes vizsgámat sikerült letennem, így minden erőmmel az edzésekre és a pihenésre összpontosíthatok. Mindez sokat segíthet abban, hogy bekerüljek a »jó tanuló, jó sportoló« sportcsillagok keretébe.”

Cser Gábor, a magyar hegyikerékpáros-válogatott szövetségi kapitánya a csömöri és a törökbálinti eseményen is jelen volt.

hegyikerékpár, MTB

Fotók: Bak Ferenc

„Az időmérőn örömmel tapasztaltam, hogy tavalyhoz képest rengeteget fejlődtek az utánpótláskorú versenyzők, különösen az U15-ösök, de az U17-es korcsoport is kitett magáért. A törökbálinti viadalon jóformán ugyanazok a fiatalok indultak el, mint egy héttel korábban az időmérő edzésen, és kísértetiesen hasonló eredmények születtek. Ami az U23-as, illetve a felnőttválogatott bringásokat illeti, Benkó Barbara nem tudott eljönni Csömörre, mert a világkupaszezonra készül, ugyanakkor örömteli, hogy Vas Kata Blanka csatlakozott hozzánk – ő végig nagyon jó köröket ment. Palumby Zsombor kitűnő teljesítményt nyújtott, és ez még akkor is igaz, ha néhány prominens bringás – Dina Marci, Parti András – nem volt ott. Jó lenne, ha ők a jövőben részt tudnának venni a válogatóversenyeken és az országos bajnokságon, ám amíg képlékeny a versenynaptár, addig semmi biztosat nem tudnak mondani. Mindenesetre jövő szerdán a válogatott kerettagok technikai edzésen vesznek részt Lillafüreden, amelyet jó hangulatú összetartó bicózások követnek majd. Nagyon várjuk, hogy végre elkészüljön a hazai versenynaptár, hiszen az ob és a Magyar Kupa fontos megméretés. Addig is gőzerővel készülünk a Superior Racing Team által rendezett utánpótlásversenyekre.”

A csömöri időmérő edzés végeredményéről itt olvashatnak bővebben.

A törökbálinti körpályás maraton első állomásának eredményeit ide kattintva tölthetik le.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.