Elérte a nagy célt, versenyt nyert a fiatal magyar bringás

Karl Ádámnak jól sikerült az elmúlt év, és januárban már kezdődik a kvalifikációs időszak a párizsi olimpiára.

Hogyan értékeli az elmúlt szezont?

Nehézkesen indult az év – nyilatkozta a Csupasportnak Karl Ádám. – Térdsérülést szenvedtem a szezon elején, emiatt nem is tudtam rendesen kerékpározni. Stresszes időszak volt, ugyanis közeledett az edzőtábor és az idényrajt. Próbáltam más mozgásformákkal gyógyulni, olyanokkal, amelyekkel nem hajlik annyira a térdem, mégis nagy fizikai igénybevételt jelentenek. Elmentem például sífutni is.

Ennek ellenére remek eredményeket ért el.

Belejöttem, és stabil top tízes helyezéseket hoztam UCI versenyeken. A Tour de Hongrie-t mindenképpen kiemelném, elképesztően erős mezőny volt, örültem, hogy össze tudtam mérni az erőmet az elitbe tartozó versenyzőkkel. Úgy gondolom, minden szakaszon helytálltam, büszke voltam magamra. Sokszor éppen hogy kicsúsztam a top tízből, pedig a world touron belül is a legmagasabb szintet képviselő ellenfeleim voltak. Ehhez képest nem éreztem akkora különbséget köztünk. Az utolsó szakaszon volt egy százhatvan kilométeres szökésem is, ez is nagy motivációt és magabiztosságot adott a szezon folytatására.

A Gemenc Nagydíjon megszereztem az első UCI-dobogómat, ez áttörés volt, innentől többször bekerültem a legjobb háromba.

A Székely Körversenyen két mezőnyhajrát is megnyertem, ezzel kétszer is a dobogón végeztem, s a legjobb magyarnak járó fehér trikót is megkaparintottam. Rengeteget tanultam tavaly. Például azt, hogy melyik a megfelelő pozíció, ahonnan indítva győzni is tudok a sprinten, kinek a kerekén álljak, vagy hogy mennyit tudok sprintelni hetvennel a szélben.

Aztán az év második felében Bulgáriában kiemelkedően szerepelt.

A Bolgár körverseny harmadik szakaszán a második helyet szereztem meg, pedig nem igazán feküdt nekem a pálya. Nyolcan maradtunk a verseny végére, éreztem, ha az élcsoporttal tudok tartani az utolsó hegyen is, jó esélyem lesz a győzelemre. Ez rendesen motivált. A verseny vége felé az egyik versenyző ellépett, ám mindent beleadtam, s a csoportot lesprintelve a második helyen végeztem. Sprinterként tartottam a lépést a hegyimenőkkel, ez jó visszajelzés volt a formámat tekintve. Külön örültem annak, hogy Rózsa Balázs szerezte meg a zöld trikót. Mindig mindenben önzetlenül segít nekem és a csapatnak, jó volt egy kicsit visszaadni ebből és örülni a sikerének. A taktika az volt, hogy menjek rá az utolsó sprinthajrára, és vigyem el a pontokat az ellenfele elől. Azért volt fontos, mert ha a mögöttem lévő megelőzött volna, elviszi Balázs elől a zöld trikót. Örültem, hogy hozzá tudtam tenni minimálisan az ő sikeréhez is, megérdemelte.

Fotó: Halmágyi Lóránd Zsolt

A Bolgár körverseny után – szintén Bulgáriában – győzelemmel zárta a szezont.

Az elmúlt évre volt egy személyes célom: versenyt nyerni. Mindig közel voltam hozzá, ám nem sikerült. Volt azonban még egy verseny, az utolsó. Megnyugtatott, hogy a néhány nappal azelőtti Bolgár körversenyen jól mentem, nyomás nélkül rajtoltam. Az első nap kemény volt, erős oldalszél, épphogy lecsúsztam a dobogóról, a negyedik helyen végeztem. Odafigyeltem, hogy ne vállaljam túl magam, mert másnap talán még jobb esélyem lehet. A második napon igyekeztem versenyzésemmel megköszönni a csapattársak aznapi és egész éves munkáját, a szakvezetőség bizalmát. Odatettem magam. Sikerült megfognunk a szökést a csapattársaimnak is köszönhetően.

Az utolsó néhány száz méteren enyhén emelkedett az út, tudtam, hogy a megszokottnál is jobban ki kell várni a sprint megkezdésével.

Egy olasz versenyző hosszút indított, át tudtam volna venni a megindulását, de visszafogtam, és tartottam magam a verseny előtti tervemhez. Kivártam, számoltam a hátralévő métereket, majd volt egy pillanat, amikor éreztem, hogy most vagy soha. Megindultam, és megnyertem versenyt. Remek érzés volt győzelemmel zárni a szezont.

Nagy sikert ért el klubja, az Expronex-Hungary, hiszen elérte a nemzetközi szövetség profi szintjét, így 2023-ban kontinentális csapatként szerepel. Mit jelent ez a klub életében?

A legfontosabb, hogy magasabb besorolású versenyeken vehetünk részt, mint ezelőtt, így össze tudjuk mérni az erőnket magasabban jegyzett csapatokkal. Jó lesz erősebb versenyzőkkel, adott esetben sztárokkal összecsapni. A Tour de Hongrie-n eddig a válogatott színeiben indultam, ám 2023-ban már a klubom színeiben tudok részt venni rajta, ugyanis a kontinentális szint elérésének köszönhetően az Epronex-Hungary is indulhat a Magyar körversenyen. Ezen kívül biztosan ott leszünk a Horvát és a Román körversenyen is. Nyilván ezzel a szintlépéssel változik a költségvetésünk is, jobb lehetőségei lesznek a csapatnak. Miran Kavas személyében szlovén edző is jön, de lesz például külföldi csapattársunk is.

Milyen célokat tűzött ki maga elé erre az évre?

Az egyik rövid távú célom, hogy megmutassam, igenis fel lehet venni a versenyt a legmagasabb szinten jegyzett sztárok ellen egy magyar csapatból is, gondolok itt a Tour de Hongrie-ra vagy például a Horvát körversenyre, ahol lesz alkalmam ismét összemérni erőm olyan vetélytársakkal, akik többek között a Tour de France-on is nyertek szakaszt. A másik nem titkolt célom egy kicsit hosszabb távra szól, pontosabban kétezerhuszonnégyre, de már ez az év is nagy szerepet játszik ennek elérésében.

Januártól kezdődik ugyanis a pontszerző időszak a párizsi olimpiára, szeretnék minél több ponttal hozzájárulni, hogy akár több kvótát is gyűjtsön az ország.

Ráadásul nemrég olvastam, hogy valószínűleg a Champs-Élysées lesz a befutó helyszíne, ami azt jelenti, hogy sík lesz a vége. Ez nekem éppen kedvezne. Nagy célom, hogy ott legyek Párizsban.

Nyitó kép: Vanik Zoltán felvétele

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úgy taktikázott, hogy ne szálljon el a pulzusa, pályacsúccsal győzött az UTH-n
Kis híján elaludt a frissítő állomáson, végül bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n
Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló
Amit nem érdemes kihagyni: erőnléti edzések a futók számára
Hibázott, de női magyar csúcsot döntött és bronzérmet szerzett a 48 órás vb-n

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.