Te is ott lehetsz a Giro d’Italián!

Május 4-én, Jeruzsálemből rajtol a 2018-as Olasz körverseny mezőnye, a viadal azonban nemcsak a profiknak tartogat kihívás, a legnagyobb szurkolók/amatőr bringások is teljesíthetik a táv egy részét.

Ilyen egy igazán exkluzív ajánlat!

A legelvakultabb – és megfelelő erőben lévő – bringás fanatikusok végigtekerhetnek az Olasz körverseny második hetének hat szakaszán, ugyanazon a napon és ugyanazt az útvonalat teljesíthetik, mint Chris Froome és társai.

A kalandorok a Veneto megye útjaival, illetve Appeninnek és a Dolomitok emelkedőivel küzdhetnek meg, a hatnapos kihívás során két-két sík, dombos és kőkemény hegyi etap vár a résztvevőkre, köztük a legendás emelkedő, a Zoncolan is. A napi túrák kora délelőtt indulnak, s a versenyzők előtt néhány órával lehet végigmenni az útvonalon, amelyen hivatásos túravezető segíti a résztvevőket, akik ételből, kávéból és fényképezkedési lehetőségből sem szenvednek majd hiányt.

A grandtoursproject.com honlapon található leírás szerint lehet háromnapos megméretésre jeletkezni, valamint a napi 160–240 kilométer helyett lehet „csak” 60–100 kilométert tekerni. A komplett, 8 nap/7 éjszakás csomag részeként az egyik szakasz befutóját a célvonalnál, a VIP-részen lehet megtekinteni.

A túrának persze megkérik az árát, mivel a komplett csomag 3150 euróba (csaknem egymillió forintba) kerül, viszont biztos, hogy feledhetetlen élményt nyújt minden résztvevőnek.

Hardcore-rajongóknak kötelező!

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nem mindenki lesz ultrafutó, de amit lefutsz, az a tiéd, nem veheti el senki!
Toldi Péter nyerte meg a világ egyik legkeményebb futóversenyét
Emberek a Dunában: több mint ezerötszázan úsztak Budapest szívében
Mészáros Tamás a Balaton-kör után dupla Spartathlont futna
Hasznos alkalmazások rövidebb és hosszabb túrákhoz

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.