Több mint ötven éve, hogy keletről nyugatra haladva átszelték az Alpokat

Négy osztrák túrasíző vállalkozott a veszélyekkel teli expedícióra, teljesítményüket az utódok csak évtizedekkel később tudták megismételni.

Az Alpok fenséges vonulata sokféle kalandra sarkallta már a túrázókat, kerékpárosokat, síelőket, hegymászókat – ötvenegy éve például négy tapasztalt osztrák túrasíző, Robert Kittl, Klaus Hoi, Hansjörg Farbmacher és Hans Mariacher elhatározta, hosszában átszelik az Alpokat.

Őrült elképzelésnek tűnt, pláne, hogy útjuk során minden fontosabb csúcsot meg akartak hódítani, vagyis egyáltalán nem a legkönnyebb módját választották tervük teljesítésének: útba ejtették a Grossglocknert (3798 m), a Dufourspitzét (4634 m) és a Mont Blanc-t (4809 m), összesen 1917 km, valamint 85 510 méternyi szintemelkedés várt rájuk sítalpakon. A segítséget Alois Schett jelentette, aki több mint kétszáz térképpel, élelemmel, no meg alapvető felszerelésekkel felszerelkezve egy kisbusszal követte őket. Egy osztrák sílécgyártó cég pedig speciális, törhetetlennek szánt lécekkel járult a projekthez, ám a maiak valószínűleg megmosolyognák az akkori talpakat.

Megjelent a Síelés magazin!

Már kapható az újságárusoknál a hatodik Síelés magazinunk, amelyben 84 oldalon írunk az idei síszezonról és sok minden másról.

Csaknem ötvenegy évvel ezelőtt, 1971. március 21-én Reichenau an der Raxból indult a túra, hogy a különítmény a tervek szerint 56 nappal később megérkezzen Nizzába, ám ez végül hamarabb, a start után negyven nappal sikerült.

Pedig igazán nem alakult egyszerűen… Ahogyan már írtuk, a legmagasabb csúcsokat is útba ejtették, ráadásul nem volt idejük megvárni a legjobb időjárási körülményeket, így hiába indult útnak négy sokat tapasztalt – a legjobbak, legfelkészültebbek közé tartozó – túrasíző, a hóviharok és a rossz látási viszonyok igencsak próbára tették őket.

„Három nap és három éjszaka megállás nélkül szakadt a hó, amelyet lavinaveszélyes helyekre fújt a szél, ráadásul folyamatosan az arcunkba vágott” – jegyezte fel egy héttel az indulás után Robert Kittl, a csapat vezetője. Évtizedekkel később, 2013-ban pedig így idézte fel az élményt az Alpine Association Graznak: „Úgy éreztük magunkat, mint egy akadályfutó a végtelenben, időérzék nélkül.”

 

Az expedíció 1971-ben…

 

A teljesítményüket nemhogy felülmúlni, egészen 2018-ig megismételni sem tudták, ekkor a Red Bull támogatásával gondosan válogatott nemzetközi különítmény indult útnak.

A nemes egyszerűséggel Der Lange Weg, azaz A hosszú út néven futó projektben a svájci Bernhard Hug, az osztrák David Wallmann, a német Philipp Reiter, az amerikai Janelle és Mark Smiley, az olasz Tamara Lunger és a spanyol Núria Picas vágott bele a kalandba, a csaknem ötven évvel korábbihoz képest jóval profibb támogatással.

 

…és 2018-ban

 

Lunger és Picas menet közben túl veszélyesnek érzett néhány helyzetet, ezért feladta a kihívást, a többiek azonban 1721 km-t és csaknem 90 ezer méternyi szintemelkedést követően 36 nap után megérkeztek Nizzába, hogy a jeges megpróbáltatásokat önfeledten Földközi-tengeri mártózással feledtessék. Az időtartamot nézve rekordot döntöttek, ám jegyezzük meg, hogy az időjárási viszonyok miatt – elődeikkel ellentétben – például a Mont Blanc-t és a Dufourspitzét sem tudták meghódítani.

Fotók: Red Bull

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Napszúrást kapott, mégis megnyerte a MyWay240-et
Lélegzetelállító séta a magasban, 2.2 kilométeren át egyensúlyozott – videóval
Ne lepődjünk meg, ha jön a medve a Kinizsi Százason
Tizennyolc hónap után hitelesítették az elképesztő rekordot
Korlátozott számban férfiak is indulhatnak a vasárnapi női futóversenyen

Videók

Játszótér, ami nem a gyerekeké – de melyik felnőtt mer felülni erre a hintára?
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Ez több mint ugrálás a mólóról: bátor gyerekek akcióival lassan beindul a nyár

Hegymászás

Elkészült a filmelőzetes Erőss Zsolt elvesztéséről, felesége szemszögéből
Kevesebb mint 190 nap alatt teljesítené a tizennégy nyolcezrest a hegymászónő
Mindkét lábát elveszítette, de hét évvel később feljutott a Mount Everestre

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán
Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.