„Ilyen helyszínnel még nem találkoztam”

Másodszor állt rajthoz a leghosszabb távon a győri triatlonista, Weinhardt Anna. Erre az évre teljesen más tervei voltak, amit a koronavírus sajnos átalakított, de a tehetséges versenyző így is elégedett a szezonjával.

 

Már az elmúlt évben is át kellett ütemeznie a versenynaptárát Flander Márton tanítványának, Weinhardt Annának, aki akkor Koppenhága helyett végül Tallinnban teljesítette életében először az Ironman-távot. Az Észtországban elért első hely egyből kvalifikációt jelentett a beszerzőként dolgozó sportolónak a hawaii Ironman-világbajnokságra, amelyet októberben rendeztek volna meg. Kona helyett azonban maradt a szomszédos Ausztria, bár az amatőr sportolónő elmondása szerint az igazi kihívás mégsem az volt, hogy B-tervet készítsen Hawaii helyett.

„Könnyebb volt az ismeretlenre készülni tavaly – mesélte a Csupasportnak a féltávú triatlon idei magyar bajnoka. – Akkor nagyon motivált, hogy megtapasztaljam a királyi távú triatlonversenyt minden kihívásával és nehézségével együtt. Mivel az első Ironmanem nagyon jól sikerült tavaly Tallinnban, ahol 9 óra 46 perccel értem célba, tartottam tőle, hogy mi lesz, ha a második nem így sikerül. Itt ugye már tudtam, mire vállalkoztam, és tudtam azt is, hogy egyáltalán nem lesz könnyű.”

A versenyző ugyanis nem olyan rég tudta meg, hogy idei legfőbb célversenye, a hawaii világbajnokság elmarad, és helyette választotta Ausztriát. El is mesélte lapunknak, hogy miért éppen az Austria Ironmanre esett a választása.

„Motivációs hullámvölgyben voltam a rossz hír hallatán, valami olyan versenyt kerestem, amely ki tud rántani belőle, amely igazán kihívás az erős nemzetközi mezőny és a szintes pályavezetés révén – mesélte. – Csodával határos, hogy »last minute« tudtam még Klagenfurtba nevezni, mert nagyon népszerű a helyszín, pillanatok alatt megtelnek a helyek. Szerettem volna olyan élménnyel gazdagodni, amely átlendít az újabb egyéves felkészülésen Hawaiira.”

A verseny egyik legfőbb különlegessége, hogy az úszószámot csoda szép helyszínen rendezik, a pálya többi része pedig igen nagy kihívásokat tartogat évről évre, még az élmezőny számára is.

„Fantasztikus élmény volt a kristálytiszta Wörtherseeben rajtolni napfelkeltében, színes füstfelhőben, hőlégballonok között. Maga volt a giccs. Az úszó etap érdekessége, hogy a legutolsó kilométeren a tóból kivezető csatornán kellett kiúszni, így volt, ahol testközelből tudtak nekünk szurkolni a segítők, rokonok, barátok és a nézők. Ilyen helyszínnel még sosem találkoztam, pedig jó néhány versenyen rajthoz álltam már.

A kerékpárospálya két különböző körből tevődött össze a Wörthi-tó északi és déli partján, s épp a vonalvezetés miatt sík szakasz nem igazán volt. Szinte végig fel- vagy épp lefelé tekertünk, összesen csaknem ezerötszáz méternyi szintemelkedéssel. A maratoni távot a tótól a belvárosig vezető úton kialakított két 21.1 kilométeres körön kellett lefutni, amely viszont végig tele volt szurkolókkal, elképesztő hangulatot teremtve a versenyzőknek.”

Weinhardt Anna elmondta, hogy alapvetően az élményért utazott a versenyre, elvárások nélkül szerette volna lezárni a felkészülését egy olyan befutóval, amikor jól érzi magát. De azért végig ott motoszkált benne a versenyző énje is, így egy pillanatra sem lazsált.

„Titkon persze szerettem volna újra tíz órán belüli időeredmény elérni, de úgy voltam vele, hogy ez sokkal nehezebb pálya, mint a tallinni. Ezért nem ostoroztam magam, gondoltam, ha nem sikerül, akkor sincs semmi” – tette hozzá. Végül az előzetes elvárásoknál sokkal jobb, 9 óra 50 perces idővel ért célba, ami korosztályos második helyezést, az amatőr mezőnyben pedig abszolút harmadik helyet ért a hölgyek között.

A GYTSE versenyzőjének ezennel véget ért az idei szezon, már csak egy igazán vidám, levezető program szerepel a versenynaptárában: a Púderman VB nevű meghívásos magyar klasszikus, amely tökéletes, időmérő nélküli levezetése a szezonnak, és amelyen a triatlonosok kemény magja fordított sorrendben teljesíti a sprinttávot.

Ezt követően már tényleg következik a jól megérdemelt pihenés, hiszen Annának lehetősége volt a jövő októberi hawaii világbajnokságra áttenni a kvalifikációját, így nem kell sötét estéken át négy hónap múlva csúcsformába hoznia magát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.