Laura Philipp rekordközeli eredménnyel nyerte meg az Ironman Európa-bajnokságot

A 35 éves versenyző megvédte kontinensbajnoki címét Hamburgban, ahol csak a nők álltak rajthoz.

A férfiak június 26-án Frankfurtban állnak rajthoz az Ironman Európa-bajnokságon, ugyanakkor a hölgyek már vasárnap versenyeztek Hamburgban, hogy eldöntsék, ki a legerősebb a kontinensen. Ahogyan tavaly, az idén is Laura Philipp győzött, a 35 éves német sportoló ráadásul nagyon közel volt ahhoz, hogy megdöntse Chrissie Wellington 2011-ben a Challenge Rothon elért rekordját.

Philipp 8:18:20-as időt repesztett, ami csupán hét másodperccel rosszabb Wellingtonénál,

így nagyszerű eredménnyel vigasztalódott, miután a világbajnokságról koronavírus-fertőzése miatt lemaradt. St. George-ban egyértelmű esélyes lett volna, hiszen márciusban Dubaiban felülmúlta Daniela Ryfet, a sportág legendás alakját. Philipp egy héttel korábban Kraichgauban nyert 70.3-as viadalt, akkor már lehetett sejteni, hogy remek formában van, és nem is cáfolt rá.

Az úszást követően még az Ironman-újonc Chelsea Sodaro állt az élen, de Philipp csupán egy másodperces hátrányban volt, valamint tartotta velük a tempót Manon Genet és Chantal Sainter is. A kerékpározás során aztán Philipp alaposan állva hagyta a mezőnyt, ennek köszönhetően négy percnél nagyobb előnyre tett szert Sodaróval szemben, miközben Genet nagyjából 17 perccel volt lemaradva. A maratoni futást sem vette félvállról a német, 2:45:39-cel tudta le, Sodaro ennél körülbelül negyed órával ment rosszabbat, ám így is bejött másodiknak, a dobogó harmadik fokára Genet állhatott fel.

Eközben volt még izgalom a sportágban, hiszen a férfiaknál és a nőknél is rekordkísérlet zajlott, ugyancsak Németországban.

Az uraknál hét, a hölgyeknél nyolc óra alá akarták faragni az Ironman teljesítésének idejét, és mindkét kétfős próbálkozás totális sikerrel zárult, viszont nem lehet őket hivatalos rekordként elkönyvelni, mert a versenyzőket több módon is segítették.

A hihetetlenül erős norvég, Kristian Blummenfelt a tavalyi olimpia megnyerése után három hete a St. George-i világbajnokságon robbantott, és most a Lausitzringen 6:44:25 alatt ért célba, három perccel megelőzve kihívóját, az Alistair Brownlee-t helyettesítő Joe Skippert, aki két és fél perces előnnyel kezdte a klasszikus távú futást.

A nőknél a Ryf mögött májusban világbajnoki ezüstérmet szerző Kat Matthews és a negyvenéves, az Ironman-távon másodszor startoló Nicola Spirig sem okozott csalódást, mindketten megérkeztek nyolc óránál rövidebb idő alatt: Matthews 7:31:54-et (eredetileg is 7:31-re várta magát, remekül ráérzett a teljesítményére), míg Spirig 7:34:19-et ért el. A futásnál a kezdetben Matthewsnál tíz másodperccel jobb kilométereket produkáló Spirig rövid időre átvette a vezetést, de nyomott hagyott rajta a heroikus felzárkózás, így végül Matthews ért célba elsőként.

Nyitókép: Laura Philipp Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.