Kényelmes túra a mesebeli vízeséshez

Mint a Gyűrűk urában: káprázatos látvány, számtalan kirándulási lehetőség, a magyar turistáknak a tengerpart mellett érdemes az ország belsejét is felfedezniük.

Alig egyórás kirándulás, mégis örök emlék marad. Bulgáriát ugyan elsősorban a Napospartról ismerik a magyarok, a tenger helyett olykor érdemes másfelé venni az irányt. Az ország belsejében, Szófia és Várna között található a Krusuna-vízesés, amely méltán kedvence sok-sok turistának.

A wikiloc szerint kismilliónyi túrából lehet választani, a legtöbb csupán néhány kilométeres, gyerekekkel is könnyedén teljesíthető.

Fantasztikus látványt nyújt a sok kisebb-nagyobb vízesés, mintha a Tolkien-regények és filmek elevenednének meg a káprázatos zöldben.

A fő látványosság a tizenöt méteres vízesés, számos kis hídról, lépcsőről lehet elmerengeni a természet szépségén.

Egy kiadósabb túrával pedig odaérünk a Devetaska-barlanghoz is. Már hetvenezer éve is élhettek ott emberek, de ma rengeteg denevérnek ad otthont. A filmkedvelők számára is ismerős lehet, a Feláldozhatók második részében az egyik forgatási helyszín volt – ki is tört egy kisebb balhé, hogy a stáb nem tartotta be a környezetvédelmi előírásokat.

Akinek sosem elég a természet zöldjéből, olvassa el egy másik vadregényes helyről írt cikkünket, ahol ráadásul egy ősi kolostor is megbújt a sziklák ölelésében.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Ibra a futballtól elbúcsúzott, de a tékvandó és a kidolgozott felsőtest marad
Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet
Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.